"Minden beteget lássanak el, ne csak a koronavírus-fertőzötteket!"
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne csak a koronavírus-fertőzötteknek, de minden más betegnek is biztosítsa a szükséges egészségügyi ellátást.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő keddi, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a járvány elmúltával azzal fog szembesülni az ország, hogy többen halnak meg az elmaradt ellátások miatt, mint ahány áldozatot a koronavírus követelt.
A járványra hivatkozva nem lehet megszüntetni a többi ellátási rendszert. Az alaptörvény is rendelkezik arról, hogy az alapellátáshoz való jogot biztosítani kell az embereknek
- szögezte le.
A képviselő orvosokkal szembeni politikai leszámolásról beszélt, emlékeztetve arra, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a hétvégén két orvosigazgatót is felmentett beosztásából. Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, eközben a miniszter utasította a kórházakat, hogy a közfinanszírozott ágyaknak minimum a hatvan százalékát szabadítsák fel.
Azt mondta, a nyilvánosság által is ismert adatok alapján a jelenlegi járványhelyzet nem indokolja, hogy a kormányzat ilyen drasztikus lépést tegyen.
Hogyan fordulhat elő, hogy nagyon súlyos, akár daganatos betegeket bocsátanak haza?
- kérdezte a képviselő, felvetve, hogy a hozzátartozók képesek lesznek-e ellátni ezeket az embereket.
(MTI)