Az idén 30 éves fennállását ünneplő pécsi Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetőjével, Prof. dr. Nagy Zoltánnal beszélgettünk. Véleménye szerint napjainkban kincset érő tudást jelent a társadalomról, különböző kultúrákról tanulni, megismerni emberek, közösségek szokásait, megvizsgálni, hogy hogyan adaptálhatóak hagyományaink a változó világunkra és megérteni mindennapjainkat érintő társadalmi jelenségeket.
A várandósság harmadik trimesztere már komolyan megterhelheti a kismamák szervezetét. A derékra háruló súly egyre nehezebb, és a hatalmas pocak megnehezít számos élethelyzetet. A szoptatós párnákat elsősorban az újszülött testúlyának szoptatás közbeni tartására fejlesztették ki. Azonban a szemfüles kismamák már a terhesség alatt is saját kényelmük szolgálatába állították a párnákat.
Február 6-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az iskolások már regisztrálhatnak a Gyermekvasút weboldalán keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek júniusban tesznek vizsgát.
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A Szeretet Ünnepe ugyan elmúlt, de az új esztendőben is sokan vannak hazánkban, akik segítségre, támogatásra szorulnak. 2021. január első napjaiban egy hatéves, Bagaméron (Hajdú-Bihar megye) élő cigány kisfiú gyógyításához szükséges összeg gyűjtésére indított közösségi gyűjtést a Láthatatlan Magyarország facebook csoport.
2020 szeptemberében négy portugál gyermek és két fiatal felnőtt - miután mindannyian tanúi voltak a szülőföldjüket pusztító rendkívüli hőségnek és tűzvészeknek - történelmi panaszt nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), Európa legfőbb, az emberi jogokkal és jogsértésekkel foglalkozó intézményéhez.
A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére – írja legújabb, a gyermekek világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.
Bár idén minden figyelmünk a világjárványra szegeződött, a november 20-i világnap kapcsán mégse feledkezzünk el szót emelni azok jogaiért, akik társadalmunk egyik legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják, egyszersmind társadalmunk jövőjét jelentik: a gyermekekért.
Bálint Kata, a Political Capital politikai elemzője beszélt a Spirit FM-en beszélt arról, hogy mennyire mozgatják meg a fiatalabb korosztályt a politikai témák, és ez hogyan változott a koronavírus alatt.
Akár több ezer gyermek szedhet Magyarországon olyan tudatmódosítószereket, amelyeket "figyelemhiányos hiperaktivitásra" (ADHD) írnak fel. Ezekkel tesszük ma engedelmessé a gyerekeket, akik nem viselik jól a rájuk erőltetett szabályokat. De vajon mi, felnőttek, hogyan éreznénk magunkat ma az ő helyükben?
Manapság nem megy ritkaságszámba, ha már egy egészen kicsi gyermek is magabiztosan nyomkodja a kütyüket, ám amíg a szülők ezen mosolyognak addig előfordulhat, hogy a cégek lopva gyűjtik személyes adataikat marketing célokra.