h i r d e t é s

Kiderült, melyik szóbeli érettségiket tartják meg

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kiderült, melyik szóbeli érettségiket tartják meg

2021. április 10. - 15:35

 

Közzétették a részletes szabályokat, erre várt több tízezer diák.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Varga György

A Magyar Közlönyben is megjelent a kormányrendelet az értettségit érintő változásokról.

Az érettségi tárgyak szóbeli vizsgarészei és gyakorlati vizsgarészei nem kerülnek megszervezésre a vizsgaidőszakban. A rendelet ugyanakkor kimondja, hogy azokban a tárgyakban, amelyek középszinten csak szóbeli vizsgarésszel rendelkeznek, meg kell szervezni a szóbeli vizsgákat is. Ezeket akkor is meg kell szervezni, ha a vizsgázó az igazgató döntése alapján szóbeli vizsgával kiválthatja az írásbelit. Ez esetben mentesül az írásbeli vagy a gyakorlati vizsga alól.

Szintén meg kell szervezni a szóbelit azoknak, akik emelt szintű szóbeli nyelvvizsgát szeretnének letenni, illetve azoknak, akik a középszintű írásbeli vizsgán 12 és 25 százalék között teljesítettek.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár pénteken elmondta, hogy ezt a modellt tavaly már sikeresen alkalmazták. Az előre hozott vizsgákat azonban idén megtartják; több mint 110 ezer érettségizőre számítanak.

Az érettségi idén sem kötelező: aki mégsem akar vizsgázni, szeptemberig visszaigényelheti a befizetett díjat.

A kormányrendeletben rögzítették azt is, hogy egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó lehet.

A testnevelés vizsgatárgyból szóbeli és gyakorlati vizsgát kell szervezni.

A testnevelés vizsgatárgyból a középszintű gyakorlati vizsga a vizsgáztató tanár mellett a vizsgabizottság legalább két tagja jelenlétében, a vizsgaidőszak bármely napján – a vizsgázó érettségi vizsgabeosztásának figyelembevételével – lebonyolítható.

A testnevelés vizsgatárgyból a gyakorlati vizsgarészt az úszás, valamint a küzdősport, önvédelem gyakorlatainak elhagyásával kell megtartani, az érettségi vizsga értékelése e gyakorlatok figyelmen kívül hagyásával történik. A gyakorlati vizsga eredményét a többi gyakorlaton nyújtott teljesítmény alapján százalékos formában kell megállapítani. A teljesítmény százalékban történő kifejezésekor a számítást csak az egész szám megállapításáig lehet elvégezni, tizedesjegy nem állapítható meg.

A testnevelés középszintű gyakorlati vizsgán az úszás vagy küzdősport, önvédelem gyakorlatainak bemutatásával 10 pont szerezhető, így ennek elhagyásával a maximálisan szerezhető pontszám 90 pont.

A testnevelés vizsgatárgy emelt szintű gyakorlati vizsgán az úszás gyakorlatainak bemutatásával 10 pont, a küzdősport, önvédelem gyakorlatainak bemutatásával 10 pont szerezhető, így ezek elhagyásával a maximálisan szerezhető pontszám 80 pont.

Vizuális kultúra vizsgatárgyból tett középszintű vizsga esetén a vizsgázó pontszámát az írásbeli vizsgarész alapján, gyakorlati vizsgarész nélkül kell megállapítani. (Infostart)


 

Kommentek

h i r d e t é s