Erős, az amerikai földtani intézet szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg az alaszkai Anchorage városának térségét, a hatóságok cunami-riasztást adtak ki Alaszka déli partvidékére, de kevéssel ezután visszavonták a figyelmeztetést.
Kigyulladt egy tv-székház teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután. Az épületet kiürítették, harminc ember hagyta el a székházat - tájékoztatta az MTI-t Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Magyar Közlöny adta hírül, hogy több mint 2 milliárd forintot szán a magyar kormány a földrengés sújtotta mexikói Jézus Szíve templom és Tepoztlan-i kolostortemplom helyreállítására – írja a 168ora.hu.
Ukrajna a hadiállapot bevezetésével összhangban megtiltotta a belépést területére minden orosz állampolgárságú férfinak 16 és 60 éves kor között - közölte pénteken Petro Cihikal, az ukrán határőrszolgálat vezetője.
Elég nagy port tud kavarni, ha ellenzéki politikusoktól egyetlen ügy kapcsán nagyszámban vonják meg a szót. Nem csupán azért, mert ezzel a demokrácia látszata megdőlhet – ez itthon nem is kérdés – hanem azért is, mert sejthetővé válik, hogy a kormány önkényesen és fékét vesztve igyekszik döntést hozni. Ami pedig felveti azt a gyanút, hogy saját érdekeit helyezik ország elé.
Izrael nagykövete felhívta a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését a Figyelő hetilap címlapjával kapcsolatban. - írja a 168ora.hu.
A legutóbbi fejlemények tükrében fontos lenne, hogy az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács még a helyzet további romlása előtt napirendre vegye az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást - hangsúlyozta csütörtökön Judith Sargentini zöldpárti európai parlamenti képviselő Brüsszelben. - írja a napi.hu.
Sermer Ádám főpolgármester-jelölt a Szent Margit Kórház új Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának átadásán kivizsgálásra küldte Tarlós Istvánt annak érdekében, hogy a főpolgármester jobban megismerhesse Budapesti egészségügyi rendszerét, és személyesen győzödhessen meg az ott uralkodó áldatlan állapotokról.
Donald Trump szereti a nagyvárosoktól messzire lakó, szegény, gyakran a mezőgazdaságból élő Államok vidéki „elfelejtett amerikaiak” – akik közül sokan szavaztak rá – védelmezőjeként feltüntetni magát. Hát épp innét indult el egy társadalmi mozgalom, amely megkérdőjelezi a közszolgáltatások felszámolásának republikánus politikáját. Ebben az ütközetben a tanárok kulcsszerepet játszanak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgála (SZBU) nyilvánosságra hozta csütörtökön a múlt vasárnap a Kercsi-szorosnál történt incidensben részt vevő orosz Szu-30-as vadászgép és a Ka-52-es típusú orosz helikopter pilótáinak az irányítóközpontokkal folytatott beszélgetéseinek hangfelvételeit, amelyek Kijev szerint nem hagynak kétséget afelől, hogy az orosz katonai vezetés parancsot adott a gépek legénységének az ukrán hadihajók elleni fegyverhasználatra.
Átadták a budapesti Szent Margit Kórház felújított mozgásszervi rehabilitációs osztályát csütörtökön. A több mint negyvenmillió forintos fejlesztés keretében elvégezték az osztály teljes körű akadálymentesítését is.
Továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, és ez önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozója után.