Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem (PTE), öt másik magyar intézménnyel. Tavalyi helyezésén javítva, idén a 701-750. helyre sorolta a brit cég, így holtversenyben az ELTE-vel, a harmadik legjobb magyar egyetemként jegyzett a PTE.
Az egykori kommunista társadalmak gazdasági átalakulását ösztönző munkája elismeréseként a kiváló magyar közgazdász, Kornai János kapja idén a Közép-európai Egyetem (CEU) legmagasabb kitüntetését, a Nyílt Társadalom díjat (CEU Open Society Prize).
Ahogy azt egyik hűséges szócsöve a sok közül, Trócsányi László elmondta, továbbra sem áll szándékában a magyar kormánynak csatlakozni az Európai Ügyészéghez, noha ennek feladata Magyarország számára igencsak kívánatos lenne.
Az EU alapjogi ügynöksége által közzétett jelentésből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy foglalkozzon érdemben a szegregált oktatás felmérésével és felszámolásával, miután a Fővárosi Törvényszék első fokú döntésében megállapította, hogy országosan 29 iskolában oktatják szegregáltan a cigány gyerekeket - erről Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Kilencvenkilencre emelkedett a Fuego (Tűz) vulkán kitörésének halálos áldozatainak száma - tudatta a közép-amerikai törvényszéki tudományok intézete szerdán. Kedden még 75 halottról tudtak a hatóságok, azóta 24 holttestet találtak a mentők.
Újabb rejtélyes megbetegedések történtek különös hangok miatt a dél-kínai Kantonban lévő amerikai főkonzulátuson, többeket hazaszállítottak az Egyesült Államokba - közölte szerdán este Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő.
A Kaleidoszkóp Házban kétheti rendszerességgel, csütörtök esténként kertmozit alakítanak! A műsoron csupa jó magyar film, és a részvétel ingyenes. Várnak minden érdeklődőt az udvaron, vagy rossz idő estén a bisztróban! Következő időpont: 2018. június 7. 20:00
Schmuck Andor a 2018-as választásoknak a Szociáldemokrata párt színében indult neki, de mostanra határozottan euforikus állapotban van attól, hogy nem jött be az ellenzéki pártoknak a kormányváltás. - írja a gepnarancs.hu.
A Magyar Liberális Párt egészen elképesztőnek, a pofátlanság mintapéldájának tartja Kósa Lajos ma reggeli nyilatkozatát, miszerint az 1300 milliárdos csalást, amiben a fideszes politikus is érintett, az ellenzék szervezte volna meg.