
A magyar minimálbért terheli a legtöbb adó és járulék – derült ki az OECD legfrissebb összehasonlításából.
megtekintés

Facebook-háborút generáltak Orbán posztkoitális tünetei, egy rakás pénzt visszatart az EU, újra lesz komp Esztergom és Párkány közt, sport.
megtekintés

Az MSZP kiszállt a Népszabadságból, a lapkiadó élére pedig új embert ültetett az osztrák tulajdonos, Heinrich Pecina.
megtekintés

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a budapesti albérletárak az utóbbi egy évben 20%-kal emelkedtek, ami hihetetlenül magas kiugrásnak számít ahhoz képest, hogy ez az emelkedés normális esetben csupán 1-2%-os.
megtekintés

Bár valamennyi szakértői szervezet, közöttük az MTA is több ízben bebizonyította már, hogy a Morvai Ferenc kutatásai során 1989-ben előkerült csontok nem Petőfi Sándor földi maradványai, Morvaiék mégis megtartották az újratemetési ceremóniát.
megtekintés

Bár a projektet évekkel ezelőtt készre jelentették Brüsszelnek, és fel is vették a 247 milliós támogatást, még mindig nem működik a miskolci biometanolgyár.
megtekintés

Csaknem hatvanmillió forinttal drágábban működtetné az állam a salgótarjáni iskolákat, mint amennyiért az önkormányzat fenntartja őket.
megtekintés

Van egy Bush, szépreményű kormányzók, szenátorok, a Tea Party kedvencei, világhírű idegsebész, a libertariánus eszmék atyjának fia is, de itt az idő, hogy megismerjék a rekordszámú republikánus mezőny felszárnyaló csillagát, a felmérésekben most már rendre élre törő
megtekintés

A magyar rendőrség a fokozódó migárciós nyomás miatt a határmenti régiókban sűrűbben ellenőrzi az emberek személyazonosságát - tájékoztatta az ORFK az Új Szó szerkesztőségét.
megtekintés

Kis bűvészünk, aki azt mondta, ne azt figyeljük, amit mond, hanem azt amit csinál, úgy néz ki képes haveri cégek pénzeszsákjává változtatni a Vajdaságot is. Igazán bátran, tabudöntögető formában, pénzt csak haverjaimnak módon.
megtekintés

Szükségállapotot hirdettek Trinidad és Tobago fővárosában, miután három ember megszökött a börtönből robbanószer segítségével.
megtekintés

A tunéziai Parlament elfogadott egy új terrorellenes törvényt, amely segít a dzsihádista milíciák szűrésében és megfigyelésében.
megtekintés

Etyek felé indulhat majd, aki a Balatonra tekerne, 106 kilométert kell majd leküzdeni Akarattyáig.
megtekintés

Hétfőn több mint 8 százalékos esést könyvelhettek el a legfontosabb értéktőzsdék – írja a Reuters.
megtekintés

Több budapesti házban bújtatnak menekülteket civil aktivisták.
megtekintés

Az egészségügyre fordított források az elmúlt években fokozatosan csökkentek, a GDP-hez viszonyítva alacsony szinten állnak úgy, hogy közben egyre inkább támaszkodik a lakosság kiadásaira.
megtekintés

Bár a választások csak három év múlva lesznek, újra kampányüzemmódra kapcsolt a Fidesz.
megtekintés

Noha a kereskedelmi és névhasználati jogokat példás szigorral óvják, az agrárbirodalmat kiépítő felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc a jelek szerint csak hozzájutott a "Puskás bacon" márkanévhez.
megtekintés

A Nemzetgazdasági Minisztérium jelenlegi parlamenti államtitkárának irányítása alá kerülhet az adóhatóság – már ha Tállai Andrásnak sikerül meggyőznie a kormányfőt arról, hogy ne vonja ki a szervezetből a vám- és pénzügyőrséget.
megtekintés

Vida Ildikó NAV-elnök távozása után újabb csapásokat szenvedhet el az oligarcha, mert Orbán addig nem nyugszik, amíg Simicska „lábon van.”
megtekintés

Ezt mondta szó szerint a kormányfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban 2015. július 25-én Tusnádfürdőn (Băile Tuşnad).
megtekintés

Információink szerint az ügyészség már kezdeményezte, hogy két hónappal hosszabbítsák meg a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását.
megtekintés

A közvetlen olimpiai fejlesztések 95 százalékát Budapesten hajtanák végre, a jegyek 73 százalékát fővárosi versenyekre adnák el – derül ki a Népszabadság birtokában lévő hatástanulmányból.
megtekintés

Az se semmi, amit Tusványoson az "előzenekarok" összemuzsikáltak, de most koncentráljunk a Keresztapára.
megtekintés

A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű nyilas szervezet pár napja közzétette a menekültek levadászására készülő, géppisztolyokat tartó álarcos "harcosok" fotóját.
megtekintés

A IX. kerületben lakunk, a Viola utcában.
megtekintés

Hosszú éveken át próbálta ellehetetleníteni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Klubrádió működését, de a csatornának előbb az ingyenes frekvenciáját sikerült visszaszereznie, most pedig úgy tűnik, hogy befektető is akadt.
megtekintés

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Orbán Viktor miniszterelnök beszéde olyan volt, mint amit egy tabukat nem kerülgető, szókimondó, hazájáért aggódó politikus mondhat.
megtekintés

Orbán Viktornak a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati fórumán elmondott szavaira reagálva Ujhelyi István, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján egyre veszélyesebbnek nevezte a miniszterelnököt egész Európára nézve.
megtekintés
Több száz ember érkezik vonatokkal a keleti és a nyugati pályaudvarra is minden nap, s bár a Migration Aid segítői is egyre többen vannak, illetve a Máltai Szeretetszolgálat is nagy erőkkel igyekszik részt venni a teljes kilátástalanság elleni harcban, nehéz eldönteni, hogy munkájuk a minden erőfeszítésen felüli vehemencia ellenére többet ér-e a kilátástalan harcnál.
megtekintés

A The Wall Street Journal a Pentagontól szerzett információkra hivatkozva csütörtök este publikálta a hírt, miszerint Törökország engedélyezte az Egyesült Államoknak, hogy az Iszlám Állam ellen török területről indítson légicsapásokat.
megtekintés

Csütörtök este hivatalosan is kiderült, hogy kit hová vesznek fel a 105 ezer jelentkező közül.
megtekintés

A miniszterelnök Tusványoson ismertette a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció eredményét is.
megtekintés
.jpg)
Bartha László, Szeged 1998 és 2002 közötti fideszes polgármestere szerint ők 2001-ben szebb árnyékolókat terveztek a Kis Virág cukrászda teraszára, mint a Botka-féle városvezetés idején létesült „méretes lakodalmas sátor”.
megtekintés

Két és félszer annyi támogatást szán a magyar állam az olimpia költségeire, mint amennyit Görögország adott a 2004-es athéni játékoknak.
megtekintés

A miniszterelnök szerint a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása.
megtekintés