"Átlépte a kétmillió főt a beoltottak száma itthon - a két és félmilliós számnál határnál húzták meg a határt, amikor elkezdődhet az ország újraindítása. Nem szabad addig újraindítani az országot, amíg a leginkább veszélyeztetett 65 év fölöttiek nem kaptak oltást" - mondta Orbán Viktor.
Bezár Moszkva egyik legpatinásabb élelmiszerüzlete, a Tverszkaja (volt Gorkij) utcán működő 120 éves Jeliszejevszkij - közölte Aleszandr Kalisin, az orosz kereskedelmi és iparkamara vállalkozóbizottságának elnöke orosz lapok szerdai beszámolója szerint.
Az országos bruttó átlagbér 2021 januárjában 411 000 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint. Ez nettó 273 300 forintot jelent a teljes munkaidőben alkalmazásban állók számára. A Bank360 megvizsgálta, mekkora fedezetlen hitelt lehet felvenni ekkora bérrel a jelenleg hatályos szabályok alapján.
Feketén dolgoztatott ápolók és ok nélkül szedált ellátottak – ezek kerültek napvilágra egy Hajdú-Bihar megyei gondozóotthonról, ahol egy hozzátartozó bejelentése alapján kivizsgálást kezdeményezett egy emberi jogi szervezet. A megyei kormányhivatal vizsgálata törvénysértést állapított meg, ám úgy tűnik, a feltárt problémák csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő hatósági eljárást kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) a járványkezelés adatigénylésével összefüggésben - tájékoztatta az EP-képviselő az MTI-t szerdán közleményben.
Kim Dzsongun, Észak-Korea legfelsőbb vezetője nagy örömét fejezte ki, hogy országa közeli kapcsolatot ápol Kínával, amelyet szerinte meg kell erősíteni, mert „közös ellenséggel” néznek szembe Joe Biden személyében.