Kim Dzsongun, Észak-Korea legfelsőbb vezetője nagy örömét fejezte ki, hogy országa közeli kapcsolatot ápol Kínával, amelyet szerinte meg kell erősíteni, mert „közös ellenséggel” néznek szembe Joe Biden személyében.
Az ügyészség kezdeményezésére egy biztosító általános szerződési feltételeinek egy részét tisztességtelenség miatt semmissé nyilvánította a bíróság - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményben kedden az MTI-vel.
Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott: mintegy háromszáz tüntető kövekkel, üvegekkel dobálta meg a rendfenntartókat, kirakatokat törtek be, szemetes kukákat, padokat rongáltak meg.
"Kapott-e Ön valaha bármilyen anyagi támogatást Soros Györgytől vagy valamelyik szervezetétől?" - ilyen kérdésekre kellett válaszolni Fekete-Győr Andrásnak egy általa kezdeményezett hazugságvizsgálaton. A Momentum elnökének állításai szerint így akarta a párt tisztaságát bizonyítani. A többi ellenzéki párt közül egyedül a DK reagált az akcióra.
Bige László évek óta Magyarország egyik leggazdagabb embere, de üzleti sikerei helyett újabban azzal került be a hírekbe, hogy gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolják. A milliárdos ráadásul nemrégiben megrendelt egy nagyszabású kutatást is, amit sokan úgy értelmeztek a nyilvánosságban, hogy az üzletember az ellenzék finanszírozására készül a 2022-es választási kampányban.
A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában kedden megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett.
Világszerte több helyen is súlyos problémák merültek fel az egyik kínai cég FFP2-es szintűként forgalmazott maszkjával kapcsolatban, mégis akár több mint hétmillió darab megvásárlására kötött szerződést a külügyi tárca tavaly. A problémás maszkok kórházakba, orvosokhoz, rendőrökhöz kerülhettek. A vietnámi dohányboltpápához tartozó beszállító cég közel 11,8 milliárd forintot kasszírozott a COVID elleni beszerzéseken. - írja az Átlátszó