"Van egy fogalom, ami egyetlen szóban megfogalmazza a probléma lényegét. Vakcina nacionalizmusnak hívja egy nemrég megjelent véleménycikk ezt a jelenséget, ami a fő aggályokat felveti" – írja Kemenesi Gábor virológus közösségi oldalán.
Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője támogatja Donald Trump elnököt a választások vitatott eredményeit tisztázó jogi eljárások megindításában - ezt ő maga jelentette ki hétfőn a szenátusban mondott beszédében.
November 7-től új eljárásrend lépett életbe az egészségügyben, amely lehetővé teszi a még nem teljesen gyógyult Covid-betegek hazaküldését a kórházból - írja a Telex a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.
A Nobel-békedíjas etióp miniszterelnök háborút indított a korábban hatalmon lévő tigrinyák ellen, az etióp légierő a szimpatizánsaikat bombázza. Egy konszolidálódó, emelkedő korszak ért hirtelen véget az ősi afrikai országban, miközben több millió középosztálybeli fontolgatja az emigrációt.
Kilenc üzletet bezártak a fegyelmezetlenségek miatt a hétvégén, 200 embert pedig fel kellett jelenteni Budapesten; az országos tisztifőorvos bejelentései között kitért arra, hogy mennyi C- és D-vitamint kell most bevinnünk naponta.
Nem zavarja Joe Biden híveit, hogy Donald Trump még mindig nem ismerte el vereségét az amerikai elnökválasztáson. Washingtonban vasárnap sokan ünnepelték, hogy új elnök költözik a Fehér Házba. Eközben George W. Bush csatakozott a demokrata politikusnak gratulálók népes táborához.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégi megszólalásával ismét bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
A jövőben attól függ majd a jótállás - a mindennapokban garancia -, hogy mennyibe kerül az adott termék, például hűtőgép, mosogatógép. A Buksza Aldrich Karin jogi szakértővel és Oláh Gergő szolgáltatásmenedzserrel beszélgetett.
A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonal Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa közötti szakaszán november 9-től 13-ig naponta 8 óra 50 perctől 13 óra 50 percig pótlóbuszok közlekednek vágánykarbantartás miatt - közölte a Mávinform hétfő hajnalban az MTI-vel.
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.