A legújabb: "a magyarság küdetése a Kárpát-medence megvédése." Megjelent pediglen ez a bölcsesség a miniszterlnök úr magánblogjában, mely "a Szamizdat 12 nevet viseli."

Na, mármost!

1./ Eleve irtózom mindenkitől, akinek küldetéstudata van! Akár igaz, akár színlelt. Mert az esetek többségében Savonarola, Hitler és társai csak bajt okoztak az emberiségnek.

Másfelől elszánt miniszterelnökünk most, nyilván a hazai talpasai lelkesedésének szítására piramidális ökörséggel állt elő.

Nem igazán hiszem, hogy a magyarságnak efféle küldetése vagy küldetéstudata lenne.

De, ha mégis, hát eddig nem igazán sikerült beteljesíteni.

Az elmúlt ezer évből a (második) ötszázban nem jött össze a Kárpát-medence védelme!
Helyette százötven éven át (újabban vértestvéri) türk hadak, kétszázötven évig sógor osztrákok, újabb fél évszázadon át internacionalista testvéri szovjet hadak és helytartóik igazgatták e vidéket.

2./ Ezt a küldetéstudatot nem nagyon akceptálják a terepen élő más nemzetek tagjai.
A többi itt élő, és összességében létszámfölényben lévő népet pedig hosszú évszázadokon át elfelejtették megkérdezni a küldetéstudatos magyarok, hogy óhajtják-e a védelmünket élvezni.
Mindössze kétszer nyilváníthattak véleményt a tárgyban: 1848-49-ben és 1918-ban.
Mindkétszer, másodjára végleg ránk csapták az ajtót.
Ez utóbbi skandalum is már száz éve esett meg, azóta, köszönik, jól vannak nélkülünk, csak mint szomszédok. És közelebb kerülnünk egymáshoz sajna azóta sem sikerült, minthogy valamennyi érintett nép vezetői ez ellen munkálkodtak.

A kijelölt ellenség(ek)et, ezúttal a "muszlim dagályt" jelképező, egyelőre nem létező menekülteket, továbbá a "kommunistába oltott" (kalapácsos Demeter), "amerikanizálódott marxisták köpenyébe bújt" (Schmidt Mária) liberális Európát, a "sátáni erőt" (Kövér László) főként, bár nem kizárólag (menekültügy), de intenzitását tekintve a legnagyobb garral mi, vagyis, pontosítsunk: az orbánista magyarok tekintik ellenségnek.
A románok és a horvátok például most fogják bevezetni a végromlásukat jelentő eurót.

Tehát, bárhonnan szemléljük is, Orbánnak e (katonai doktrinákból ismert) körkörös védelme, mely valójában a (katonai doktrinákból nem ismert) körkörös támadás, nem vált, nem válthat ki euforisztikus örömöt a szomszédaink körében!
Pontosan értik, amit mi is: itt egy kis, nyílt hegemonisztikus törekvésbe csomagolt, irredenta ízekkel leöntött smoncáról van szó, mely a hívek hülyítésén kívül egyetlen dologra alkalmas: hogy még jobban elidegenítse tőlünk a szomszédainkat, akikkel régen össze kellett volna fognunk egy jobb közös jövő érdekében!

Ezen az elutasító állásponton az sem változtat, hogy az Orbán által röhejes izzadsággal kicsikart pápai találkozón sikerült azonnal mószerolnia Brüsszelt, szemmel látható eredmény nélkül.
Igaz, a pápa, jól nevelt emberként nem köpött ki (bár talán szeretett volna), de a reakcióiból világossá vált, mondjuk a szomszédaink számára is, ami eddig se volt kétséges: ő sem nem hagyja magát megvezetni!

3./ A szamizdat kifejezés (újszülöttek számára): a diktatúrákban kézről kézre adott, rendszerellenes, illegális könyvek, kiadványok megjelölése Andrej Szaharov és Szolzsenyicin óta.

Magyar hagyományokkal is.

Még nem ezen a gyűjtőnéven, de ilyeneket terjesztettek életük kockáztatásával Horthy-rendszer huszonöt éve alatt illegalitásba kényszerített, statáriális eljárás alá vont kommunisták, a háború utolsó etapjában a szintén a föld alá kényszerített szociáldemokraták: röplapok, újságok, könyvek.
Leghíresebb a betiltott Népszava 1944. karácsonyi száma volt, melyben olyanok is publikáltak a szó igazi értelmében vett, összehozni nem sikerült (Magyarországon vagyunk!) németellenes népfront jegyében, mint Szekfű Gyula, a rendszer kegyeltje, a sajnos (másokkal együtt) túl későn ébredő kiváló, neves történész.

Újabb időkben is virágzott a szamizdat.
A nyolcvanas évek elejétől az ébredező Demokratikus Ellenzék, egyáltalában nem kommunistába bújt liberálisok írtak, fordítottak, terjesztettek a rendszer által tiltott műveket, Koestler Sötétség Délbenjét, Orwell Állatfarmját, Haraszti Miklós Darabbérét, Kundera regényeit, a párizsi Magyar Füzeteket, Bibó, Heller Ágnes, Vajda Mihály tanulmányait, Krassó írásait, a SZETA szociográfiai felméréseit és statisztikáit a mélyszegénységről, és még sok minden mást, főként pedig a Beszélőt, a társaság folyóiratát.
Ezeket a Rajk-butikban, illetve terjesztőktől kéz alatt lehetett beszerezni.

Demszky volt a fő organizátor, ügyesen dugdosta a rotációs gépet, a kéziratokat, a kész példányokat az elhárítás szeme elől, bár harminckét neve azért nem volt, mint Ságvári Endrének.
Ki sem végezték, holott egyszer, a Kádár-rendszer utolsó, immár elszigetelt koncepciós perében bíróság elé állították, mégpedig azzal a váddal, hogy a vasággyal együtt harminckilós Demszky megtámadott két ruhásszekrény méretű rendőrt, és tán egyiküknek még a szolgálati hózentrágerét is letépte.
A tárgyalásra a Fő utca 1. sz. alatt székelő bíróságon került sor, melyet ez alkalomra teljesen kiürítettek, az összes aznapi tárgyalást lefújták, a többi bírát és adminisztrátort hazaküldték, és bezárkóztak.
Végül nem merték Demszkyt nagyon megsuhintani, figyelmeztetést és némi pénzbüntetést szabtak ki, ami mindenképpen jóvel enyhébb büntetésnek számít, mint Császy és Tátrai két-kétéves letöltött, és Galambos négyéves, nem jogerős börtönbüntetése, immár az Orbán-rendszer koncepciós pereiben.
(Maguk a politikaiak? - kérdezte egy szelíd közbűntényes, mondjuk tán rablógyilkos Császyt, amikor bevonult. Mert a rabok nem hülyék.)

Ebből a Demokratikus Ellenzékből jött aztán létre az SZDSZ, mely pártot a későbbi működéséért lehet szeretni vagy nem szeretni, de a Kádár-rendszerrel szembeni halotthalovány szembenállást mégis ők képviselték, miközben a nép-nemzeti Csurka besúgó volt, a korban odaillő Fidesz-korifeusok és fő kengyelfutók, Orbán, Kövér, Schmidt Mária, Bayer, Bencsik András és a számolatlan többiek besúgóként/ügynökként, tudományos segédmunkatársként, propagandista sajtómunkásként szolgálták a rendszert.

Ez tehát az újkori magyar szamizdat története dióhéjban.

Na most, ehhez passzítsuk Orbán nagy ötletét, miszerint ő, mint Magyarország teljhatalmú ura, az országos média felületének kilencvenöt, a vidéki média felületének száz százalékban birtokosa, aki kezében tartja a törvényhozást, a közigazgatást, a bíróságok, a nyomozó- és vádhatóság, a rendőrség irányítását, kénytelen (?) szamizdat blogot indítani, hogy legyőzhesse a liberális-marxista médiafölényt! Ez viccnek is aljas és ocsmány!
Más célja nincs is, mint rúgni egyet a volt igazi ellenállókon.

És tökéletesen jellemző erre az alakra, akinek a jóvoltából a Sötétség délben újra ráereszkedett Magyarországra és fél Európára.