Minek ellenzék a Fidesznek, ha van Kósa!
Kósa Lajos egyedül több marhaságot tud mondani, mint az egész ellenzék összefogva.
Nincs olyan ügy, amihez ne értene, és nincs az a mélység amibe percek alatt minden erőfeszítés nélkül ne tudná magát leküzdeni. Kósa mára már ikonná vált, olyan ikonná, aki egyrészt a butaságot nagyvonalúan kezeli, a másik oldalról azonban közvetíti a Fidesz mindennapi fordulatait, a párt és a kormány irányát, és teszteli a meghatározó gondolatok társadalmi hatását.
Kósát a liberális körökben illik vidéki tuskónak tartani, pedig nem az, ő csak romlott és egy kicsit szenilizálódott. Ő tisztában van azzal, hogy a hatalom nem csak a jólétet és gazdagságot hozza magával, hanem a rosszat is, olyan rosszat is amivel a pokol kádjait fűteni lehetne. Nem véletlen, hogy ő a frakcióvezető, őt nem nyomasztja a politikai kultúra hiánya, vagy a polgárosodás hiánya.
Őt egyetlen dolog érdekli, az hogy a pártja hatalmon maradjon!
Tisztában van vele, hogy ennek nincs alternatívája, az ő sorsa összefügg vele. Ennek megfelelően cselekszik. Amit Kósával cselekedtetnek, az a Fidesz pillanatnyi érdeke! Kósa el kezdte intézni, hogy az állami hivatalnokokat a nyugdíjasok utálják, bennük lássák a 10 000 Forint elmaradásának felelőseit, a nyugdíjasokat meg olyannak akarja láttatni, hogy semmi sem elég nekik.
Oszd meg és uralkodj!