h i r d e t é s

Mit lehet tenni, ha minket is elér a kopaszodás?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mit lehet tenni, ha minket is elér a kopaszodás?

2021. augusztus 03. - 20:10

Sokak életében elérkezik a nem várt pillanat.

Forrás: Image Point Fr / Shutterstock.com

Sokak életében elérkezik a nem várt pillanat.

Nők és még gyakrabban férfiak milliói kénytelenek szembesülni egyszer csak azzal, hogy régi hajkoronájuk fénye megkopott, a fejükön lévő hajszálaik száma csökkent, míg a fésűben maradó példányok mennyisége megnőtt. Ez bár komikusan hangzik, az egykori állapotokat elkeseredetten kutató tekintetek, a tükörben az új külsővel barátkozni próbáló pillantások mindent elárulnak ennek a helyzetnek a nehézségről.

A hajhullásnak több változata van, a kiváltó okai pedig még ennél is nagyobb számban léteznek. A hajunk folyamatos növekedésben van, így érthető, hogy a napi hajvesztés természetes egy bizonyos mértékig. Előfordulhat viszont, hogy jóval több hajunk hullik ki, mint amennyi eközben növekedik, és azzal is meg kell esetenként barátkoznunk, hogy az új haj jóval gyengébb és vékonyabb, mint korábban volt. Mivel az elsődleges érdekünk, hogy felderítsék a jelenség mögött álló okot, érdemes utánajárnunk, hiszen könnyen kiderülhet, hogy visszafordítható folyamatról van szó. Előfordulhat ugyanis, hogy életmódbeli változtatásra van szükségünk, például egy vitaminkúrára, esetleg hajerősítésre, amiben partnerünk lehetnek a Gettik termékei, melyek közreműködésével rövid időn belül újra a régi lehet a hajkoronánk.

Amennyiben viszont a hajhullás hátterében nem hormonális, illetve eseti probléma áll, hanem genetikai eredetű, és nem lelassítható vagy visszafordítható, akkor sem kell végleg lemondanunk a hajunkról. Mérlegeljük a lehetőségeinket, és ha arra jutunk, hogy a csomókban kihullott, vagy akár hosszú évek folyamán lassanként elvesztett frizuránk nélkül nem tudjuk elképzelni a jövőnket, akkor ne habozzunk tovább! Hogy miért? Azért, mert a hajbeültetés segítségével ugyan nem néhány óra alatt, de némi a kopaszon ránk váró évekhez képest pillanatok alatt élvezhetjük újra, hogy milyen, amikor a szél belekap a hajunkba. De legalábbis, amikor reggelenként nem szégyenkezve, önbizalomhiánnyal telve nézünk a tükörbe. A végleges hajhullás tehát ilyen formában kezelhető, ha pedig betartjuk az ápolásra vonatkozó orvosi utasításokat, akkor eredményes is.