h i r d e t é s

Moldova kitiltotta a járvány sújtotta országokból érkező repülőket – Orbán mégis leszállhatott náluk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Moldova kitiltotta a járvány sújtotta országokból érkező repülőket – Orbán mégis leszállhatott náluk

2020. március 17. - 10:01

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nevéhez méltóan vadul hallgat az ügyben, pedig rég feltettük nekik a kérdéseinket. - írja a nepszava.hu.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A járványügyi vészhelyzet közepén ült repülőre a múlt héten Orbán Viktor és stábja, hogy Moldovába, egy chisinaui rendezvényre  (Moldovan-Hungarian Trade Forum, Moldovai-Magyar Üzleti Fórum)  látogasson.

A miniszterelnök március 12-én, csütörtökön gazdasági és stratégiai partnerségről tárgyalt moldovai kollégájával, Ion Chicu kormányfővel, a találkozón pedig az MTI szerint az is elhangzott, hogy közvetlen repülőjárat indulhat Budapest és Chisinau között.

Átjutott a moldáv szűrőn

Orbán a fórum utáni sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a moldáv delegációnak tagja volt az egészségügyi miniszter is, így első kézből kaphattak tájékoztatást a koronavírussal kapcsolatos moldovai helyzetről, intézkedésekről, és beszéltek arról is, hogy a járvány kivédésében milyen együttműködési lehetőségeik lesznek. Az együttműködés eszközök és szakemberek közötti koordinációról szólhat.

Mindez azért érdekes, mert Moldova biztonsági intézkedésként két nappal korábban, március 10-én zárta le légterét minden olyan külföldi utas elől, aki valamelyik járvány sújtotta országból érkezne repülővel hozzájuk.

A The New York Times cikke szerint Ion Chicu azután döntött a biztonsági zárlatról, hogy Moldovában karanténba vettek egy Olaszországból repülővel érkező koronavírusos fertőzöttet – a regisztrált betegek száma március 10-ig aztán négyre emelkedettt. A moldáv miniszterelnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a moldáv állampolgárokat szállító járatok továbbra is leszállhatnak Chisinauban.

Orbán Viktor moldáv állampolgárságáról eddig nem érkeztek hírek, de az pontosan tudható, hogy Chisinauban magyar állampolgárokat sem kellett volna fogadjanak.

Magyarországon március 12-én négyszer annyi (16) igazolt fertőzött volt, mint Moldovában, és a kormányzati honlap szerint akkor 65 személyt tartottak karanténban.

(Az igazolt fertőzések száma azóta itthon a háromszorosára nőtt.)

Az ügy kapcsán megkerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot. Szerettük volna megtudni:

  • A moldovai biztonsági intézkedések miért nem vonatkoztak a magyar miniszterelnök látogatására?
  • Orbán Viktor honvédségi repülővel utazott-e Moldovába, és ha igen, melyik géppel?
  • Hány fő vehetett részt a Moldovai-Magyar Üzleti Fórumon, ahol Orbán is beszédet mondott? Utóbbi nem mellékes szempont, hiszen Magyarországon a kormány betiltotta a zárt térben zajló, 100 fősnél nagyobb rendezvényeket.
  • Hány ország képviselői jöttek el a Moldovai-Magyar Üzleti Fórumra?

Nem kizárt persze, hogy a biztonsági intézkedések nem vonatkoztak a diplomáciai küldöttségekre, és Orbán stábját előzetes egyeztetés után így is fogadhatták a moldáv fővárosban. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azonban nem sietett tisztázni a helyzetet; kérdéseinket március 12-én küldtük el, és bár többszöri szóbeli ígéretet kaptunk a válaszadásra, ez március 17-én reggelig sem történt meg.

100 millió dolláros hitelkeret, és egy rizikós kézfogás

Az üzletnek a jelek szerint a vírus sem szabhatott  gátat –  különösen, ha ennyire kedvező a moldáv fél számára: Chicu és Orbán találkozóján bejelentették, hogy Magyarország százmillió dolláros hitelkeretet nyit, „a kölcsönös gazdasági aktivitás elősegítése érdekében”. A moldáv miniszterelnök pedig támogatólag szólt az OTP helyi bővítési terveiről is. 
A moldovai lapok ugyanakkor nem annyira a megállapodásról, mint a magyar miniszterelnök köhögős kézfogásáról cikkeztek: a kormányfők találkozóján Orbán ugyanis előbb bal tenyerébe köhögött, majd kezet fogott Ion Chicuval, ami járványidőszakban kerülendő gesztusnak számít. 

Orbán után a mentősök is eltűntek

A miniszterelnök március 12-én este tért vissza Chisinauból, ahol kerek szemmel csodálkozott rá a ferihegyi reptér egészségügyi ellenőrzésére, és a homlokához tartott hőmérőre. "Mindenkivel csinálják ezt, aki repülővel jön, ez a szabály?" - kérdezte álcsodálkozással a mentőszolgálatos munkatárstól, amire egyértelmű igen volt a válasz.

Ehhez képest a 24.hu órákkal később a reptéren landoló olvasóját már nem ellenőrizte senki, sőt, nyomát sem látta egészségügyi személyzetnek.

Március 16-án már azt is tudhattuk, hogy a közel 10 ezer beteggel a negyedik legfertőzöttebb államnak számító Spanyolországból visszatérő magyar turistákat sem háborgatta senki hőmérővel Ferihegyen - az operatív törzs szerint azért nem, mert Spanyolország még nem szerepel a fertőzészónának számító államok (Olaszország, Kína, Irán, Dél-Korea) listáján.

nepszava.hu