h i r d e t é s

Moszul ostroma: Elfoglalta a város két negyedét a hadsereg

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Moszul ostroma: Elfoglalta a város két negyedét a hadsereg

2016. november 03. - 11:24
0 komment

Az iraki hadsereg ellenőrzése alá vonta az ország északi részén található Moszul két keleti negyedét, és egy harmadik körzet visszafoglalására készül - közölte csütörtökön az iraki terrorellenes erők szóvivője - írja az ATV.hu.

Moszul ostroma: Elfoglalta a város két negyedét a hadsereg - Fotó: Reuters

Szabah al-Numáni az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: a kormányerők fennhatóságuk alá vonták Kukjelit és al-Kudiszt, és már al-Karama körzet kapujában vannak. A szóvivő hozzátette: a hadsereg jelenleg azon dolgozik, hogy megtisztítsa Kukjelit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által hátrahagyott robbanószerkezetektől.

Eddig 70 pokolgépet távolítottak el az övezetből.

Kukjeli után al-Kudisz megtisztítása, majd al-Karama ostroma következik - mondta. A dzsihadistákhoz köthető al-Furkán nevű csatorna csütörtökön közzétett egy hangfelvételt, amelyen Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője azt mondta: bízik a dzsihadisták győzelmében.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, amelyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam "kalifátusát".

MTI / atv.hu