h i r d e t é s

Nagy a bizonytalanság a Hős utcában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy a bizonytalanság a Hős utcában

2018. október 12. - 13:50

Nem lehet tudni, mi lesz a felszámolásra ítélt budapesti Hős utcai lakótelep lakóival 

 

Forrás: lokal.hu

A Hős utca a főváros X. kerületének nem éppen problémamentes környéke, a 15-ös szám alatt található, bontásra váró két társasházban – amelyekben összesen 300 lakás van, a fele önkormányzati, a másik fele magántulajdonú – is gyakori probléma például a droghasználat vagy a szemetelés miatt a patkányok elszaporodása. A szegregátumot – melynek helyére az önkormányzat sportkomplexumot építene – a civilek szerint is fel kellene számolni, ám az ott lakóknak emberhez méltó elhelyezést kell biztosítani.

– Egy gettó felszámolásánál ne fordulhasson elő az, hogy az ott élők rosszabb helyzetbe kerülnek, mint amilyenben addig voltak – mondta az Egyesület munkatársa, Mihály Bulcsú. A lakástulajdonosok ugyan kaptak az önkormányzattól árajánlatot, ám ezek olyan alacsony összegűek (mintegy 3–3,5 millió forint), amelyből biztos, hogy nem tudnának új lakást vásárolni, többségük a hajléktalanság veszélyzónájába kerülne.

Azt szeretnék, ha a lakhatásukért cserébe lakhatást kapnának.  Az Egyesület munkatársai jelezték: továbbra is nyitottak az önkormányzat megkeresésére, partnerek szeretnének lenni a Hős utcai lakók helyzetének megnyugtató rendezésében. A kerekasztal beszélgetésre is meghívták például az alpolgármestert, ám a kerületvezetésből senki nem jött el.

nepszava.hu