Nagy bukással zárult a jobboldali populista, euroszkeptikus pártok szombati varsói találkozója, amelyen megjelent Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. Arról ugyanis végül szó sem volt, hogy közös frakciót alakítson az Európai Parlamentben helyet foglaló két euroszkeptikus pártcsalád, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), illetve az Identitás és Demokrácia (ID) kiegészülve az Európai Néppártból (EPP) néhány hónapja kilépni kényszerült Fidesszel. Igaz, az már napok óta látható: ehhez nincs is meg a kellő politikai akarat.

A varsói „csúcs” már a megrendezése előtt kudarcra volt ítélve. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki egyúttal az ECR elnöke is, előre jelezte, nem utazik el a lengyel fővárosba, s ugyanezt közölte Matteo Salvini, a jobboldali populista Liga elnöke is, jóllehet az eseményt lelkesen beharangozó lengyel állami hírügynökség, a PAP az olasz sajtó egyöntetű állításával szemben még egy nappal a csúcs előtt is azt jelezte, Salvini is ott lesz.

A Liga elnöke azonban távolmaradt, aminek nagyon is komoly üzenete van, hiszen ő az, aki a populista pártok európai szintű összefogásának az egyik legnagyobb híve a populista vezetők közül, s már a 2019-es európai parlamenti választás előtt ezt szorgalmazta. Ám a Repubblica olasz napilap hétközben azt írta, megorrolt a lengyel kormánypártra, a Jog és Igazságosságra (PiS), mert a tömörülés szépen „kifarolt” a kezdeményezésből, amit az is jelez, hogy az EP-ben jelölt bizonyos személyeket egyes tisztségekre, a félidős tisztújításra készülve. Ez tehát azt jelzi: a PiS nem közös frakcióban gondolkodik, s nem is igazán szeretne, mivel ezzel csökkenne politikai súlya. Hasonló okok vezérlik Giorgia Melonit is, akinek a pártja a PiS-hez hasonlóan az ECR frakciójában foglal helyet.

A varsói csúcson nem az derült ki, ami a szervezők célja volt, hogy rámutassanak arra, mi az, ami összeköti ezeket a pártokat, hanem arra derült fény, miben különböznek. A hangulatot jól jelzi Salvini megjegyzése is, aki szombaton a varsói „csúcs” helyett a Liga egy rendezvényén vett részt. Itt a Corriere della Serának szó szerint így fogalmazott: „Olaszországban és Európában az egységes jobbközépért dolgozom, de vannak, akik megosztottságot akarnak.” Neveket nem mondott, de nem fogta vissza magát, amikor a többi populista párt bírálatáról volt szó: „Nem mentem Varsóba, mert nem érdekel a haszontalan fecsegés.”

A szélsőjobb pártok belső megosztottsága nagyon is komoly identitásproblémákra vezethető vissza, s nem csak az Oroszországhoz fűződő viszony miatt. (Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése például barátkozna Moszkvával, a PiS viszont nagyon nem.) Az Unióhoz fűződő viszonyban is sajátosak az elképzelések. Miközben a szuverenitás fontosságát hangoztatják, a lengyel Polytika című lap joggal tette fel a kérdést: ha a PiS nem akar kilépni az EU-ból, akkor miért szövetkezik euroszkeptikus pártokkal? Ugyanakkor az EU-t illetően már Marine Le Pen, Giorgia Meloni és Salvini sem olyan radikális, mint volt, mintha felismerték volna, az EU-ból való kilépés sehová sem vezet.

A varsói „csúcsnak” az lehetett a célja, hogy a PiS jelezze, egész Európa mögötte áll, miközben a résztvevő pártok nagy része teljesen marginális Európában. Jelen volt például a holland JA 21, a belga Flamand Érdek, az Igazi Finnek, a spanyol Vox, az észt Konzervatív Néppárt, a román Kereszténydemokrata Parasztpárt, olyan tömörülések, amelyek a balti pártot kivéve nemhogy Európában nem játszanak vezető szerepet, hazájukban sem. Ugyanakkor nem ment el Varsóba az említett két olasz politikus mellett Petr Fiala, a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke, beiktatott cseh kormányfő sem, akinek meglehetősen kínos lenne euroszkeptikusokkal együtt mutatkozni már csak azért is, mert új kormánya programja az európai együttműködés elmélyítését szorgalmazza. Nem volt itt az Alternatíva Németországért (AfD) sem, alighanem a lengyelek nem hívták meg a pártot, mert Jaroslaw Kaczynski a PiS elnöke beszédében éles támadást intézett Berlinnel szemben.

S itt jön a képbe, mi volt a konferencia egyetlen értelme: nagyjából megtudhattuk, mi lesz egyes populista pártok stratégiája a szerdán beiktatandó német kormánnyal szemben. Támadni minden fronton. Kaczynski mindennek elmondta a szociáldemokrata Olaf Scholz kabinetjét, s várhatóan hasonlóan radikális retorikára számíthatunk a magyar kormány illetékesei részéről is.

Ugyanakkor az, hogy a varsói „csúcs” totális kudarccal zárult, a záróközlemény is bizonyítja. Ebből megtudhattuk, „a konferencia résztvevőit az a közös és mély meggyőződés köti össze, hogy az Európai Unió szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, amelyeket szoros és számos együttműködési szál köt össze”. A dokumentum így folytatja (ez a rész nyilvánvalóan a PiS kezdeményezésére jött létre, hogy azt bizonygassa, a nemzeti jogalkotás az uniós felett áll): „elutasítjuk az uniós jog önkényes alkalmazását, a szerződések megváltoztatását vagy akár megszegését. Csak az államok szuverén intézményei rendelkeznek teljes demokratikus legitimitással. Az európai intézmények nem rendelkeznek ilyennel, ezért a politikai struktúrában a nemzetállamnak kell alárendelődnie”. Bejelentették továbbá, hogy „szakértői szintű konferenciák sorozatát szervezik meg, különböző európai agytrösztökkel”. Vélhetően néhány hónap múlva Spanyolországban is rendeznek egy újabbat.

Konkrétum tehát nem hangzott el. És a populista pártok csak magukat járatták le a találkozóval, hiszen ebből senkinek semmi haszna nem származhat sem az európai, sem a hazai politikai színtéren.

A radikális pártok már többször próbálkoztak közös frakciót alakítani az Európai Parlamentben, de mindig áthidalhatatlan ideológiai különbségek, vagy az Oroszországhoz való viszonyuk, a nacionalizmus, vagy egyszerűen személyes ambíciók és ellenségeskedés megakadályozta ebben őket. Úgy tűnik, hogy ezek az állítólagos szövetségesek eleve képtelenek az együttműködésre. (Népszava)