“A halálos ítéletet elfogadni nem tudom ... Kegyelmet nem kérek”

A magyar történelem egyik legdrámaibb beszéde 50 éven át ismeretlen volt a nyilvánosság számára. Nagy Imre miniszterelnök 1958-as perében kétszer szólhatott az utolsó szó jogán. A per anyagát tartalmazó filmfelvételt 1961-ben megsemmisítették, de a hangfelvétel fennmaradt, amit azonban csak 2008-ban hallhatott először a nagyközönség.   

A korabeli perrendtartás szerint a vádlottat a bizonyítási eljárás végeztével, az ügyész vádbeszéde után, de még az ügyvédi védőbeszédek és az ítélethirdetés előtt illette meg az utolsó szó joga. Vida Ferenc bíró kioktatása után (“Itt ideológiai előadásokra nincs szükség”) Nagy Imre egy kis füzetből a következőket olvasta fel, megadva a vérbíráknak azt a tiszteltet és emberi hangot, amit tőle szégyenteljes módon megtagadtak:

“Igen tisztelt Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa! Elnök Úr! Bűnperemben sajnálatosan elmaradt a bizonyításkiegészítés és csak a vád tanúit hallgatták meg és a vád bizonyítékait vizsgálták. Szerény véleményem szerint a bűnpernek a bűnösség megállapítása mellett az igazság felderítése is fontos feladata. A bizonyításkiegészítés elmaradása tükröződik a vádiratban is, úgymint a vádbeszédben, amelyek nem az objektív tények és nem a történelmi igazság szellemében világítják meg tevékenységemet és felelősségemet.

Ezen az általános megállapításomon túl részletekbe én nem kívánok bocsátkozni. Bízom abban, hogy a tisztelt bíróság az ügy és az anyag ismeretében vizsgálja meg az ellenem emelt vádakat és a felelősségemet is és ezt a legjobb lelkiismerete szerint teszi. 

“Igen tisztelt Népbíróság! Igen tisztelt Elnök Úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát a halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes lenne.

Sorsomat tehát a nemzet kezébe teszem. Védőm felszólalása után az utolsó szó jogával elhangzott megjegyzéseimen túl nem kívánok élni, védelmemre semmit felhozni nem kívánok, várom a tisztelt Népbírósági Tanács igazságos ítéletét."

A végső szavak

A halálos ítélet elhangzása után - a perrendtartásnak megfelelően - a bíró ismét megkérdezte az elítélteket, kérnek-e kegyelmet. Ezek Nagy Imre utolsó ismert szavai, mintegy 12 órával kivégzése előtt. (Az utolsó éjszakán írt levelei soha nem kerültek elő.)

"Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom.

Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell.

Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is.

Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.

beszed.blog.hu