h i r d e t é s

Nagyjából 40 milliárdból fejlesztenék az orvosképzést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyjából 40 milliárdból fejlesztenék az orvosképzést

2015. szeptember 09. - 08:29
0 komment

A következő két-három évben 35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvos- és egészségtudományi képzést Magyarországon, hogy vonzóbb legyen a külföldieknek.

A lap saját információira hivatkozva azt írta, egy munkaanyag azzal számol, hogy 2020-ra a jelenlegi 9 ezerről 11 ezer fölé emelkedhet az itt tanuló fizetős orvostanhallgatók száma, így a befektetés gyorsan megtérülne - írja az Origo, a Magyar Idők napilapra hivatkozva.

Októberben tárgyalják 

A Magyar Időknek Palkovics László felsőoktatási államtitkár azt mondta, hogy a kormány várhatóan októberben tárgyalja az erről szóló előterjesztést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának közlése szerint a tervre szánt 35-40 milliárd forintból a többi közt mindenütt úgynevezettszimulációs laborokat alakítanának ki, modern oktatási eszközöket szereznének be és korszerűsítenék a gyakorlati képzőhelyeket.Ez utóbbi azt is jelentené, hogy az eddigiek mellett újabb kórházakat, akár háziorvosi praxisokat is bevonnának az orvos- és ápolóképzésbe.

Több mint 20 milliárd évente

A napilap birtokában lévő munkaanyag szerint évente a húszmilliárd forintot is meghaladja a magyarországi orvosképzésben részt vevő külföldiek által fizetett tandíj, és még egyszer ennyit költenek el az itt tanuló hallgatók.Ha 2020-ra 11 ezer fölé nő számuk, akkor évente további 6 milliárd forint plusz bevételhez juthatnak csak az intézmények, és újabb 600 új munkahely is keletkezhet.

 

origo.hu (Címlap: A kép illusztráció - Forrás: alldubai.ae)