h i r d e t é s

Napi bruttó 232 ezer forintot keres parlamenti munkájával egy képviselő idén

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Napi bruttó 232 ezer forintot keres parlamenti munkájával egy képviselő idén

2019. szeptember 25. - 13:50

Ősszel a választási kampány, tavasszal pedig az Európai Parlamenti választások indokoltak a szokottnál rövidebb ülésszakot az Országgyűlésben. - írja az mfor.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Szecsődi Balázs

Ennek eredménye, hogy összesítésünk szerint az elmúlt évek legkevesebb munkanapját töltik a képviselők a parlamentben plenáris üléseken. 

Ez alapján pedig elképesztő összeget keresnek napi szinten a honatyák.

Hagyományos menetrend alapján ezen a héten kellene elkezdődnie a parlament őszi ülésszakának, ám mint azt korábban megírtuk, a magyar országgyűlés legközelebb majd csak október 21-én, az önkormányzati választások után ülésezhet először a Magyar Nemzet információi szerint. A kampányidőszak miatt a Fidesz ugyanis azt szorgalmazta, hogy addig Kövér László már ne hívja össze az országgyűlést a nyár végeztével. Az elmúlt évek tendenciái alapján ez azt jelenti, hogy egy egész őszi hónap kiesik a parlamenti munkából, jellemzően ugyanis a nyári szünet után először szeptember közepén ül össze a parlament.

Hasonló rendkívüli szünet volt tavasszal az EP-választások miatt, akkor április elejétől május végéig nem ülésezett az országgyűlés. Május 17-én ugyan beiktattak ellenzéki kezdeményezésre egy rendkívüli ülést, amin a fideszes képviselők nem képviseltették magukat és érdemi döntés nem is született.

 Mindezek eredményeként mintegy 5 hónapot dolgoznak idén a parlamenti képviselők. Cikkünk megírásának napjáig 32 plenáris ülés volt a parlament honlapja szerint, és ha a tavalyi év október 21.-e utáni ülésekből indulunk ki, akkor még 19 ülésnapra készülhetnek a képviselők. Ennek eredményeként kapott 51 ülésnap az elmúlt évek legalacsonyabb száma, igaz, 2019 szoros holtversenyben lehet 2018-cal, amikor az országgyűlési választások és az új kormány megalakulása miatt volt extra rövid a tavaszi ülésszak. Ebben az évben 56 napon üléseztek a képviselők. 2017-ben viszont - amikor semmilyen választás nem zajlott - 68, 2016-ban 72, 2015-ben pedig 82 alkalommal gyűltek össze az ország vezetői az Parlament épületében.

Nyilván erős túlzás lenne azt állítani, hogy a választott országgyűlési képviselők 51 napnál többet ne dolgoznának. Részben sokan valamilyen bizottság tagjaként is feltűnnek, a bizottsági ülések pedig a plenáris ülésektől eltérő napokon vannak. Részben pedig egy képviselő optimális esetben a választókerületében is aktívan tevékenykedik. Az elvégzett munka mennyisége mégis legjobban a parlamenti munkavégzésben érhető tetten. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azonban a képviselőknek nem is az a dolguk, hogy bent üljenek a parlamentben. Mint azt korábban egy kérdésükre elmondta:

Ha valaki azt gondolja, hogy egy országgyűlési képviselőnek az a legfontosabb feladata, hogy bent üljön a parlamentben, akkor ez szerintem egy rossz és téves felfogás. Természetesen fontos és elengedhetetlen, hogy a parlament munkájában vegyen részt, a bizottsági üléseken legyen jelen, és hogyha olyan törvényjavaslatot tárgyalnak, amelyben az ő szakbizottsága érintett, akkor aktívan vegyen részt a parlamenti munkában. Ezzel az elvárással egyetértek.

A ritka rövid ülésszak miatt mi mégis kíváncsiak voltunk arra, hogy a képviselők napi szinten milyen fizetésért képviseltetik magukat és a választókerületüket a plenáris üléseken, vagy épp maradnak távol attól.

Kevesebb ülés, több fizetés

Leegyszerűsítve így is összefoglalhatnánk a lényeget, ám ennél sokkal érdekesebb a számításunk eredményeként kapott napi fizetés. Miközben egy teljes munkaidőben robotoló alkalmazott idén 250 munkanapot tölt el a munkahely, addig a képviselőkről a plenáris ülések száma alapján 51-ről beszélhetünk. Ám míg az egyszerű munkás bruttó fizetése a 400 ezer forintot sem éri el, addig a képviselők ennél 2,5-szer többet, 989 700 forintot kapnak alapesetben. Ez persze ennél magasabb is lehet a bizottságokban betöltött tisztségek függvényében.

  • A frakcióvezetők bruttó 1 979 400 forintos fizetést kapnak,
  • a házelnök bruttó 2 672 190 forintért látja el tisztségét,
  • egy államtitkár, aki képviselőként is jelen van 1 296 300 forintot kap előbbi tisztsége miatt, ami mellé jön még a majd' egymilliós képviselői fizetés,
  • a parlamentben képviselőként is helyet foglaló miniszterek pedig 1 979 400 forintot plusz a képviselői juttatást kapják jussul.

Míg az idei első hét hónap alapján regisztrált átlagos bruttó bér 359 464 forint. Évesítve a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazott valamivel több mint 4,3 millió forintért végzi a munkáját, egy képviselő majdnem 12 millióért, a frakcióvezető 23 millióért, egy miniszter pedig 36 millió forintért.

Ezeket az évesített kereseteket osztjuk le a munkanapok számával, mely a parlamenti patkóban "dolgozók" esetében 51, a mezei munkásnál pedig 250 nap. A kapott különbségek egészen megdöbbentőek.

Egy átlagbérért dolgozó foglalkoztatott napi 17 254 forintért végzi el a munkáját, amiből nettóban 11 474 forintot vihet haza. Egy képviselő képzeletbeli bérlapján napi bruttó 232 871 forint szerepelhet, amiből mindenféle kedvezmény érvényesítése nélkül 154 859 forintot tud hazavinni.

Ez a napi összeg csak még magasabb lesz, ha frakcióvezetőről, házelnökről, vagy olyan államtitkárról, miniszterről beszélünk, akinek a parlamentben is megvan a helye. Számításaink szerint

  • a frakcióvezetők bruttó 465 741 forintot keresnek ülésnaponként idén, ebből 309 718-at vihetnek haza, ami több mint az országos átlagnettó,
  • a házelnök 628 751 forintot (nettó 418 119-et),
  • az államtitkár, aki képviselő is, 537 882-et (nettó 357 692-t),
  • a miniszter, aki egyben képviselő is, bruttó napi 698 612 forintot kap munkájáért. Ebből 464 577 forintot visz haza naponta.

250 munkanappal is brutális különbségek vannak

Tételezzük fel, hogy a parlamenti képviselőknél is összejön idei évre a 250 munkanap, amivel ha leosztjuk a parlamenti béreket, szintén tetemes különbségeket kapunk eredményként. Az önmagában a képviselői juttatásokat szabályozó törvényből kifolyólag nem váratlan eredmény, hogy egy egyéb tisztség nélküli parlamenti honatya napi bruttó keresete, 2,7-szerese a piaci szférában dolgozó átlagbérének - napi 47 506 forint szemben a 17 254-gyel. A törvény értelmében ugyanis a képviselők alapbére a mindenkori nemzetgazdasági átlagos bruttó bér háromszorosa, ezt a különböző bizottsági szerepek, tisztségek meghatározott szorzókon keresztül növelik.

  • Egy frakcióvezető már jóval többért, napi bruttó 95 011 forintért végzi el a feladatát,
  • a házelnök 128 265 forintot keresne naponta, ha annyit dolgozna, mint egy mezei teljes munkaidős alkalmazott,
  • a képviselőként is dolgozó államtitkár napi 109 728 forint bért tudhat magának,
  • az a miniszter pedig, aki képviselő is egyben, napi 142 517 forintos bérért dolgozik (94 744-et vihetne haza egy munkanapján), ami 8,2-szer magasabb a piaci szférában dolgozó alkalmazott juttatásánál.

mfor.hu