h i r d e t é s

Négy mosó- és szárítógépet és négy érintésmentes hőmérőt adományoztak a mentősöknek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Négy mosó- és szárítógépet és négy érintésmentes hőmérőt adományoztak a mentősöknek

2020. április 01. - 11:23

A Demokratikus Koalíció eddig is aktívan kivette a részét a vírus elleni küzdelemből.

Aktivistáink és politikusaink a fővárosban és országszerte segítenek az időseknek a gyógyszerbeszerzésben és az élelmiszervásárlásban, az egészségügyi intézményeknek az eszközök, maszkok és védőfelszerelés beszerzésében. - írta Varjú László közleményében.

Tesszük mindezt azért, mert meggyőződésünk, hogy most minden segítség számít, és mert hisszük, hogy ez a valódi nemzeti összefogás. Nem lehet megengedni, hogy azok, akik ilyenkor is a mi egészségünkért dolgoznak, az alapvető eszközök hiánya miatt ne tudják ellátni feladatukat. - fogalmazott a DK országgyűlési képviselője.

A tegnapi napon a DK 4 darab mosó- és szárítógépet és 4 darab érintésmentes lázmérőt adományozott a mentődolgozóknak, amit Varju László, a DK országgyűlési képviselője, valamint Bedő Kata és Trippon Norbert, a DK újpesti alpolgármesterei adtak át. Mi arra biztatunk mindenkit, hogy ha teheti, bármilyen csekély adománnyal is, de támogassa a valódi hősök munkáját! Egy biztos: a DK ezután is mindenhol ott lesz, ahol segíteni kell. - ígéri az ellenzéki párt.

Varju László jelentkezett be a Facebookon az adomány átadásakor: