h i r d e t é s


Négy nap szórakozás és kultúra Esztergomban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Négy nap szórakozás és kultúra Esztergomban

2018. május 11. - 18:40

 

Már csak egy hét és kezdődik Esztergom egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál. 

A rendezvényen idén négy napon keresztül három színpaddal, koncertekkel, dj-kkel, színházi produkciókkal, ételkülönlegességekkel, vásártérrel, vidámparkkal, gyerekszigettel és sok meglepetéssel várják az érdeklődőket. 

Jövő héten művészekkel telik meg a Kis-Duna sétány, a Mindszenty tér, a Kossuth híd és az Erzsébet park Esztergomban, május 18-21-ig. Az eddigi évektől eltérően már pénteken indulnak a programok, minden nap déltől már vidámpark várja a látogatókat, 15 órától hajnalig pedig már a zenéé és a kultúráé lesz a főszerep. A Nagyszínpadon mások mellett olyan zenekarok várják a közönséget, mint a The Carbonfools, a Belga, az Irie Maffia, a Mystery Gang, a Neoton Família és a Zion Refresh. 

A koncertek mellett a kultúra is kiemelt szerepet kap, olyan neves színházak érkeznek a fesztiválra, mint a Csavar Színház, a Thália Színház és az RS9 Színház. A helyi színészek is a SZÍNpadra lépnek, az esztergomi Babits Mihály Kamaratársulat Vörös István: Hruscsov pincére voltam című darabjának ősbemutatójára készül. 

Színpadi beszélgetéseket és előadásokat is hallhatnak az érdeklődők mind kultúra, mind közéleti témákban. Mások mellett ott lesz Ambrus Attila - a Viszkis, valamint Nemere István író. Idén első alkalommal a Hídlap.hu is előadásokkal várja olvasóit és minden fesztiválozót. A közélet, a kultúra és sport egyaránt megjelenik majd a SZÍNpadon. Ott lesz Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Suhajda Szilárd hegymászó, a Hídlap népszerű bloggere, Dió is, este pedig a L’art pour L’art Társulat best of produkcióját láthatják az érdeklődők.

Az idei évben is lesz All In Music Sziget, ahová az elektronikus zene kedvelőit várják. Olyan neves dj-k pörgetik majd a lemezeket, mint Nigel Stately, Dj Nara és Dimofat. 
A szervezők különlegességekkel is készülnek, a LelkiFRÖCCS buszban szerzetesekkel beszélgethetnek a fesztiválozók. Ide bárki felszállhat, akinek kérdése van az életről, vagy egyszerűen csak szeretné, ha meghallgatná valaki. 

Emellett egy hatalmas vidámparkkal is várják az érdeklődőket, az Erzsébet parkban lehet majd kipróbálni a különleges játékokat.

A gyerekek sem maradnak ki a szórakozásból, őket egy egész Gyereksziget várja, ahol kicsiknek szóló előadásokkal, mesékkel, bábozással, kézműves foglalkozással, vízi vidámparkkal és játékokkal készülnek a szervezők. 

Természetesen nem maradhat ki a vásártér sem, megszokottan a fesztivál színvonalához étel és italkülönlegességgel, kézművesekkel telik meg a Kis-Duna sétány és a Kossuth híd. Emellett művészekkel is találkozhatnak a résztvevők, akiknek munkájába bárki betekintést nyerhet. 

Összességében négy nap sűrű és minden korosztály számára ígéretes programokkal várja a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál a látogatókat május 18-21-ig Esztergomban. Mindezt ingyenesen!  

 


 

h i r d e t é s

betöltés..