h i r d e t é s

Néhány órán belül minden magyar bankszámláját érintő döntés születhet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Néhány órán belül minden magyar bankszámláját érintő döntés születhet

2019. május 30. - 08:57

Az MNB pénteken a bankvezérekkel tárgyal az azonnali fizetésről.

Pénteken, azaz bő 24 órán belül dől el várhatóan az azonnali fizetési rendszer sorsa, hogy mikor indul el és milyen formában Magyarországon.

Az MNB képviselői holnap a bankvezérekkel egyeztetnek, és a döntésről a közvéleményt is tájékoztatják majd. Még semmi sincs kőbe vésve, de úgy tudjuk, egy esetleges részleges indulás kapcsán két javaslat is terítéken lesz: az egyik egy kb. ezerfős zárt pilot indítása július elsején, a másik pedig egy olyan indulás, amikor első körben csak csekély összegű átutalások kerülnek az azonnali rendszerbe.

A Portfolio úgy tudja, több banknak még van mit csiszolgatnia az azonnali rendszerén, és kevés már az idő a rendeletben egyelőre szereplő időpontig.

Két javaslatról tárgyalnak majd a megbeszélésen: 

  • az egyik elképzelés szerint egy kb. ezerfős zárt pilottal indulna el a rendszer, amely során akár magasabb összegű tranzakciók is bekerülhetnek az azonnali rendszerbe,
  • a másik szerint csak csekély összegű átutalások kerüljenek az azonnali rendszerbe, de gyakorlatilag minden ügyfélnek kinyitnák a rendszert eddig az alacsony összeghatárig.