h i r d e t é s

Nem annyi, az annyi - Újraszámolták a fizetéseket

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Nem annyi, az annyi - Újraszámolták a fizetéseket

2021. április 02. - 06:26

 

A dolgozók fele 92 ezer forinttal kevesebb bruttó fizetést kap, mint a hivatalos átlagbér - derül ki a KSH által most először közölt számokból.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Rosta Tibor

Januárban a bruttó átlagkereset 411 032, a nettó pedig 273 337 forint volt, ami 9,5 - a vállalkozások körében 8,5, a költségvetésben 13,3 - százalékos éves emelkedést jelent – közölte a KSH. E számok azonban csak a legalább 5 főt foglalkoztató munkahelyeken teljes munkaidőben dolgozókra vonatkoznak, holott a koronavírusjárvány miatt sok cég sorolta át dolgozóit részmunkaidőbe alacsonyabb fizetéssel, egy év alatt pedig mintegy 50 ezer fővel csökkent az alkalmazottak száma is.

A KSH táblázataiban most először a munkáltatók teljes körére vonatkozóan is szerepelnek adatok, igaz, szintén csak a teljes munkaidősökre. Ezek alacsonyabb, bruttó 398 242 és nettó 264 861 forintos átlagot mutatnak – igazolva, hogy a kisebb cégek dolgozói jellemzően kevesebbet keresnek. A KSH mostantól havi bruttó mediánbért is közöl: ez januárban a legalább 5 fős munkahelyeken 332 395, az összes munkáltatónál viszont csak 319 087 forint volt. Vagyis a dolgozók felének bruttó fizetése valójában 92 ezer forinttal kevesebb, mint a hivatalos átlagbér. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s