h i r d e t é s

Nem figyeli meg az állam a turistákat – cáfolnak az illetékesek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem figyeli meg az állam a turistákat – cáfolnak az illetékesek

2019. január 23. - 18:22

A hatalomban minden időben megvolt az igény az emberek szemmel tartására. Korábban a nagyobb szállodákban még külön személyeket is tartottak az ilyen munkához fedőállásban. A rosszindulatú hatalom számára mindig fontos kérdés volt, ki kivel nyaral, kirándul, vagy akár csak éjszakázik együtt – hátha egyszer jó lesz még valamire ez az információ.

A Margitszigeti Nagyszálló recepciója 1949-ben - Forrás: fortepan.hu

Az idei évtől kezd élesben működni a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, aminek eredményeként napra pontosan nyomon lehet követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe. - írta a BALATONTIPP

A törvényt kiegészítő decemberi kormányrendelet szerint a már működő szállodáknak legkésőbb június 30-áig, a panzióknak szeptember 30-áig, a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi szálláshelyeknek és a magán-szállásadást is magába foglaló „egyéb szálláshelyeknek” december 31-éig kell regisztrálni magukat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) üzemeltetésében lévő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NeTAK). Ezzel egy időben kötelesek telepíteni a „szálláshely-kezelő szoftvert” (SzSZ), hogy legkésőbb a regisztrációt követő hónap első napjától meg tudják kezdeni a folyamatos adatszolgáltatást a vendégeikről.

A Nagy Testvért az érintett törvény szeptember 1-jén hatályba lépő másik módosítása engedi be a rendszerbe, amely az eddigiekhez képest totálisan kitágítja a vendégekről a rendőrség számára folyamatosan és szabadon kereshetővé tett adatok körét.

Arató Gergely (DK) szerint a törvénymódosítás a turizmust felhasználva akarja megfigyelni a magyarokat, hiszen a most hatályba lépett új szabályok alapján a szálláshelyeknek fel kell tölteniük a vendégek adatait egy adatbázisba, amihez utána gyakorlatilag "korlátozás nélkül" hozzáférhetnek különböző állami szervek, így az adóhatóság és a rendőrség anélkül, hogy erről tájékoztatnák az érintetteket.

A NeTAK számára automatikus gépi kommunikációval küldött adatok csak statisztikai, adózási, marketingtervezési célokra lesznek alkalmasak, mert oda a szoftver csak a vendégek személyes adatokat nem tartalmazó adatait továbbíthatja. Ezekhez az adatokhoz az illetékességi területüknek megfelelően hozzáférhetnek majd az önkormányzatok jegyzői, a KSH és a NAV dolgozói is.

A NeTAK azonban csak az egyik célpontja lesz az adatok továbbításának, a Nagytestvért egy másik rendelkezés engedi be a rendszerbe. Az érintett törvény szeptember 1-én hatályba lépő másik módosítása az eddigiekhez képest totálisan kitágítja a vendégekről a rendőrség számára folyamatosan és szabadon kereshetővé tett adatok körét. (További részletek a BALATONTIPP cikkében.)

Cáfolják az illetékesek

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke egyaránt valótlannak tartja, hogy a jövőben rendőrség szabadon kutakodhat a szálláshelyek által kötelezően rögzített személyes adatok között.

– A megjelent téves értelmezésekkel ellentétben szeretném leszögezni, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem fog tárolni és kezelni. Kizárólag statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális tárolására lesz alkalmas. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nem tud, nem akar, és soha nem is fog személyes adatokat gyűjteni, hiszen annak turizmusfejlesztési szemszögből nincs relevanciája – jelentette ki Guller Zoltán a Nem figyeli meg az állam a turistákat címmel a Magyar Időkben Thurzó Katalinnevével megjelent cikkben.

 

További részletek a BALATONTIPP cikkében >>