h i r d e t é s

Nem hívják meg Gyurcsány Ferencet a Gyurcsány-film bemutatójára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem hívják meg Gyurcsány Ferencet a Gyurcsány-film bemutatójára

2021. szeptember 09. - 17:32

Szerdán mutatták be a Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde utáni eseményeket feldolgozó Elk*rtuk című film plakátját, amelyet a DK elnöke Facebook-oldalán úgy kommentált: „Istenemre mondom, nem rossz plakát. De tényleg ekkora orrom lenne?”

Forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala

Az ATV Híradója ennek kapcsán kérdezte a film producerét, Kálomista Gábort, aki azt mondta: tudományos szempontból ezt Pinokkió-effektusnak hívják, hiszen, aki sokat hazudik, annak megnő az orra. Majd hozzátette: ezt csak viccnek szánta, azt viszont nem, hogy normálisnak tartja, hogy a volt miniszterelnök foglalkozik a filmmel, és vannak róla gondolatai, bár szerinte azok nem biztos, hogy találkoznak a valósággal.

Kálomista korábban azt nyilatkozta, hogy a film készítése során interjúkat is csináltak az események résztvevőivel, és sok egyéb forrást is felkutattak. Megkérdeztük, hogy Gyurcsány Ferenccel, vagy Orbán Viktorral beszéltek-e. A producer azt válaszolta, nem hinné, hogy Gyurcsány Ferenccel, vagy Orbán Viktorral is kellett volna erről beszélni.

Gyurcsányt egyébként nem hívják meg a film bemutatójára, mondta a producer. Kálomista szerint nagy siker lesz a film, és reméli, hogy a mozihálózatok biztosítják majd a kapacitást. A producer úgy véli a filmnek izgalmas utóélete lesz, mert rengeteg olyan szereplő van ma is a közéletben, aki ezeknek az eseményeknek az alakítója, vagy elszenvedője volt.

Arra kérdésünkre, hogy szerinte az alkotás befolyásolja-e a jövő évi választásokat, a producer úgy felelt, ő nem politikus, nem foglalkozik a választásokkal, a film az őszödi beszéd elhangzásának a 15. évfordulójára készül. (atv.hu)