h i r d e t é s

Nem jegelnék a magyar és a lengyel jogállami eljárást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem jegelnék a magyar és a lengyel jogállami eljárást

2019. február 03. - 10:51

A nem létező fényes múltba révedő Magyarország könnyen az unió külső körére kerülhet, emiatt volna a magyaroknak igazán okuk az aggodalomra 

A kép illusztráció! - Forrás: Körkép.sk

A Politico úgy értesült, hogy az uniós nagykövetek legutóbbi tanácskozásán 16 tagállam nyomatékosan sürgette: az Általános Ügyek Tanácsának legközelebbi ülésén tárgyalják meg hol tart a jogállami eljárás a lengyel és a magyar kormány ellen. Így foglaltak állást az északiak és a nyugati alapító országok, az egész Dél, valamint Szlovénia képviselői. Lengyelország kapcsán igen heves volt a vita. A lengyel megbízott ugyanakkor igen vehemensen hadakozott a kezdeményezés ellen, mondván, hogy semmi értelme újra boncolgatni a kérdést. Inkább azt ajánlotta, hogy minden ország maga nézzen utána a helyzetnek, egyben kétségbe vonta, hogy az illetékes bizottsági alelnök, Timmermans jóhiszeműen jár el az ügyben.

A Brexit miatt igen nehézkesen halad a következő uniós költségvetés kereteinek meghatározása, így ez nem a legalkalmasabb időpont a legnagyobb támogatást élvező államoknak, hogy rá tudják venni a többieket: nézzék el nekik a jogállam kiüresítését. Az említett tanácsülés február 19-én lesz, és akár egyetlen állam kérésére is napirendre lehet tűzni a magyar és a lengyel kérdést. Ez ellen Varsó, illetve Budapest csak akkor képes bármit is tenni, ha sikerül egyszerű többséget összehoznia. (b1.blog.hu)