h i r d e t é s

Nem tudjuk, kik a tulajdonosai a “Lázár János-féle" vadászkastélynak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem tudjuk, kik a tulajdonosai a “Lázár János-féle" vadászkastélynak

2018. augusztus 24. - 12:48

Új fejezetéhez érkezett a lapunk által korábban feltárt sztori. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: nepszava.hu Fotó: Molnár Ádám

Új, a nyilvánosság elől rejtőzködő tulajdonosai vannak annak a részvénytársaságnak, amely azt a fényűző vadászkastélyt birtokolja, amelyet Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter és családja földjei vesznek körbe

- tudta meg a 24.hu. A portál értesülése szerint a kastélyt tulajdonló Grosswiese Zrt. tulajdonosai azóta váltak ismeretleneké, hogy az addigi főtulajdonosa, a Lázárhoz több szálon is kötődő Kulik Jenő ügyvéd a közelmúltban megvált részvényeinek többségétől.

A titkolózás azonban nem törvénytelen. Ahogy a portál írja, azután, hogy Kulik tulajdonrésze 50 százalék alá csökkent, a cégnyilvánosságról szóló törvény értelmében törölték a cégadatok közül mint részvényest, és e “jogszabály alapján azt sem lehet tudni, hogy kik vásárolták meg a társaság részvényeit, ugyanis az új birtokosok tulajdonrésze nem haladja meg egyenként az 50 százalékot, így pedig a kilétük titokban maradhat”.

A vadászházról, az ügyvéd és az egykori miniszter kapcsolatáról tavaly írtuk : “Kulik és Lázár János könnyen összeköthető: nagyjából egyazon időszakban voltak gyakornokok Rapcsák András, korábbi hódmezővásárhelyi polgármester idején az önkormányzatnál, s bár egykor politikai ellenfelek voltak, később Kulik rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak. Ezt maga a miniszter is elismerte, de a Miniszterelnökség szerződései között is fellelhető egy összesítés, amely szerint Kulik Jenővel 2014-ben 4,55 millió forint értékben szerződtek jogi tanácsadásra”.

Ezután lapunknak Lázár János interjút is adott, és ezt mondta: “Nekem nincsenek százmillióim, hogy beszálljak egy ilyen beruházásba”, de azért áprilisban mégis 8 százalékos tulajdonrészt szerzett a Grosswiese Zrt-ben.

A  24.hu megjegyzi,

Kulik jelentősen csökkentett tulajdonrésze, Lázár kevesebb mint 10 százaléknyi részvénye, és két csekély tulajdoni hányaddal rendelkező személy érdekeltségén – egyikük több helyi vendéglátóhely és csárda üzemeltetője, másikuk egy több száz hektáron gazdálkodó birtokos – kívül nem világos, hogy kik a további, a részvények többségével rendelkező tulajdonosok.

Nos, ez az, ami egyelőre nem fog kiderülni. Kulik a portálnak azt mondta, szerinte Lázár nem vett a részvényeiből. A 24.hu a családtagokra is rákérdezett, de az ügyvéd erre csak annyit mondott: “azt kérdezze Lázár Jánostól”, amire Lázár környezetéből a következő válasz érkezett :

A Nagyréti Vendégházat működtető Grosswiese Zrt.-ben Lázár János nem vásárolt és nem szerzett további részvényeket. Mind a képviselő, mind családtagjai a vagyonukra vonatkozó minden törvényi kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek.

magyarnarancs.hu