h i r d e t é s

Nemzetállam, vagy globalizáció? Nincs és!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nemzetállam, vagy globalizáció? Nincs és!

2020. június 04. - 17:51

A világ vezető hatalmai válaszút elé kerültek, a kérdés az, hogy mit ért ebből a magyar kormány?

A kép illusztráció!

Útválasztás előtt áll az USA, Kína és az Unió is, vagy bezárkózik egy nacionalista, klasszikusan kizsákmányoló, kisebbségi erőszakon alapuló nemzet állam falai közé, ezzel újraélesztve a nemzetek és államok közötti polarizáltgazdasági és lehetséges háborús konfliktusokat. Ezzel a lépéssel vakvágányra terelik a belpolitikai többséget és annak erejét. a rasszista ideológia alkalmazásával, elfeledve azt a tényt, hogy uszító és pusztító ellenségeskedés filozófiájával a globalizációt nem lehet megállítani, a nemzetállamot pedig nem lehet megvédeni. 

A globalizáció az utóbbi 3-400 évben változó ütemben, de mindig haladt előre. Mára már nincs egyetlen olyan magyarnak mondott termék sem amelyik legalább egyszer ne találkozott volna már az előállítás során, más országban előállított termékkel.

 A globális világban az egymástól való függőség olyan nagymértékűvé vált, hogy a nemzetállamosodás, jobb esetben csak egyes nemzetállamok megsemmisülésével, vagy az egész emberiség háborús végzetével, pusztulásával járhat!

Azt hiszem, ezt sokan világosan látják, sokan viszont nem akarják megérteni, vagy alkalmatlanok a válság teljes és felelősségteljes megértésére. 
Egyértelművé vált, hogy a társadalom többsége teljesen alkalmatlan a vázolt, konszenzus-igény megértésére, de még a mérlegelés szintjéig sem képes eljutni vagy lustaságból, vagy a műveletlenségből eredő felelőtlenség következtében.

Ez annyit jelentett, hogy a demokraták „intellektualizmusa” némi választási ceremóniákra kalibrált, populista szükségletekkel keverve, veszített, és a Nép populista demagógiára, és a szokásos, választási hazudozásra való hagyományos „vágyakozása” csatát nyert!