Alig csengett le a koronavírus-járvány harmadik hulláma, amikor a felső tagozatos általános iskolások, valamint a középiskolások – két hónapnyi szünetet követően – május 10-én visszatérhettek a tantermi oktatáshoz.

A tanárok zöme a nyilvánvaló tantervi lemaradás miatt amellett döntött, hogy az utolsó egy hónapot a tanítási folyamat felgyorsításával, a tananyag „bevasalásával”, érdemjegyek osztogatásával fogja eltölteni.

A régi iskola reflexeitől nehéz szabadulni

A pedagógusok többsége nem vette, veszi figyelembe, hogy a társadalmat az elmúlt esztendőben olyan kollektív trauma érte, amilyenre lényegében a II. világháború óta nem volt példa. Azonban vannak olyan szakemberek is, akik úgy gondolják, hogy a gyerekek szempontjából hasznosabb volna a negatív élmények feldolgozásával, kibeszélésével eltölteni a június 15-ig hátralévő heteket a tervezett erőltetett menet helyett.

„Sok tanár gondolja úgy, hogy pótolható ennyi idő alatt a több hónapnyi lemaradás. Most elválik, ki koncentrál a gyerekekre és ki a felsőbb utasításokra az utolsó időszak megtervezésekor. Pedig az eredmény szempontjából ez egyáltalán nem mindegy, ha ugyanis most megerősítik a gyerekeket a közösségi helyzetekben, illetve abban, hogyan lehet az önálló tanulás módjait összekötni a csoportos tanulással, vagyis valódi 21. századi helyzetet teremteni az iskolákban; azzal szilárdabb alapokat teremthetnének a szeptemberi újrainduláshoz” – véli Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.

VÉLEMÉNYE SZERINT HIBA MOST JEGYEKET OSZTOGATNI OLYAN GYEREKEKNEK, AKIK EGYÉRTELMŰEN NEM JUTOTTAK HOZZÁ A TANULÁS OPTIMÁLIS FELTÉTELEIHEZ.

A tanárok ezzel a régimódi eljárással látszólag „csinálnak valamit”, de hosszabb távra biztosan nem készülnek fel a diákokkal. A probléma alapvető gyökerét a szakpszichológus abban látja, hogy a járvány első, kétségkívül enyhébb hulláma után a nyáron elmaradt a felkészülés a másodikra. Sokan valószínűleg el sem hitték, hogy a helyzet őszre súlyosbodhat. A tanárok, diákok és szülők kimozdítása a komfortzónájukból pedig jelentős feszültségekkel járt.

„Ilyen általános megrázkódtatásra társadalmi szinten rég volt példa, ezért nem tudjuk megfelelően kezelni. Az oktatásirányítás feladata lenne, hogy hatékony segítséget nyújtson, ám az inkább a régi reflexeket jutalmazza, azt a célt, hogy minél előbb térjünk vissza a normalitáshoz. Az a fajta oktatás azonban, ami az elmúlt években folyt, már egyáltalán nem illett a 21. századhoz” – emelte ki Gyarmathy Éva.

A járvány régi problémákat is felerősített

Hasonló véleményen van Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete (OFOE) elnöke is. Ő ugyanakkor úgy látja, hogy nem lehet egységes képet, véleményt alkotni a magyarországi oktatásban mára kialakult helyzetről, mert sok múlik azon, hány éves a gyerek, általános vagy középiskolába, netán szakiskolába jár, mennyi időt töltött otthon, milyen környezetben nevelkedik, és hogyan sikerült alkalmazkodnia az online munkához.

"Nem lesz vége a világnak, ha a gyerekek nem teljesítenek minden követelményt a hátralévő idő alatt"  – mondta Szekszárdi Júlia. „Sokkal fontosabb volna, hogy a szülők és pedagógusok megtanuljanak kölcsönösen bízni egymásban, együttműködni és megnyugtatni egymást. Az egész világ nagyon rossz helyzetben van, borzasztó a társadalmi közérzet, mindenkinek rossz a kedve, enervált, kiégett. Az iskolában ezek a problémák halmozottan jelennek meg, ezért inkább arra kellene figyelni, hogyan tudják végigvezetni a gyerekeket a lehető legjobb mentális állapotban a tanév maradék részén” – tette hozzá.

Az OFOE elnöke szerint az iskolarendszer problémái csak részben tulajdoníthatók a járványnak, mert sok olyan gond is van, amelyet a rendkívüli helyzet csak felerősített. Az a nagyon szűk tanári réteg például, amely korábban is képes volt élni az online oktatás lehetőségeivel, most kevesebbet küszködött. Sokan viszont úgy élték meg a változást, mint derült égből a villámcsapást, mivel sem a tanterv, sem az elvárások nem voltak összhangban a valóságos helyzettel.

Tanulási zavarok és elszigetelődés

Gyarmathy Éva úgy véli, hiába jobb a gyerekek alkalmazkodóképessége, a mögöttünk hagyott év nehézségei mégis őket érintették leginkább, mert ők a legkiszolgáltatottabbak. Ha a felnőttektől azt tapasztalták volna, hogy a problémákat meg lehet oldani, akkor nyugodtabban telt volna számukra ez az időszak, de a bajokat sokszor inkább gerjesztette a társadalom.

„Nemcsak a gyerekek tanulását érintette hátrányosan az elmúlt év, de a fejlődésükbe is idegrendszeri szinten avatkozott be. Két csoportnál, generációnál különösen súlyos gondokat okozott. Az elsősöknél elmaradt az idegrendszeri fejlesztés az óvoda végén, aztán a rendes tanítás is. Óriási hiányok mutatkoznak az alapoknál, és már most megnőtt a tanulási zavarokkal jelentkezők aránya. A másik csoport a középiskola elején járó tizenéveseké, akiknek nem alakultak ki valódi kapcsolataik, hiányzik a közösségi élmény. A tinédzsereknek találkozniuk kell egymással, mert ez az a kor, amikor teljesen átalakul az idegrendszer, illetve a társas helyzeteket kezelő kapcsolatok” – fejtegette a szakpszichológus.

Az Arany János Gimnázium egyik angoltanára online tanórát tart 9. osztályos diákjainak nyíregyházi otthonában 2020. november 11-én - Fotó: Balázs Attila / MTI

Mivel a kisiskolások valódi tanulási zavar miatt vagy megfelelő tanítás híján nem tanultak meg jól írni-olvasni, ez a hátrány akár a felnőttkorukra is kihathat, ha most úgy kezeljük őket, mintha mi sem történt volna. Nem szabad ugyanazt elvárni a mostani másodikosoktól-harmadikosoktól, mint a megelőző években, hiszen közel sem kaptak olyan ellátást, tanulási környezetet, mint a korábbi évfolyamok. Gyarmathy Éva úgy véli, ha most elfelejtjük a minősítést, és kizárólag a fejlesztésre koncentrál az oktatás, akkor jól tudnak kijönni belőle a gyerekek. De ha nem, akkor rengeteg kudarc fogja érni őket, ami aztán egy életre kihat.

"Most nagyon keményen osztottak lapot a pedagógusoknak, mert nekik kell dönteniük arról, mit csinálnak. Azt tennék a legjobban, ha kizárólag a gyerekekre figyelnének, és onnan indítanák el a tanulást, ahol valójában tartanak" – mutatott rá egy triviálisnak tűnő dologra Gyarmathy Éva. Nincsenek azonban illúziói ezen a téren, ahogy Szekszárdi Júliának sem.

„A pedagógusok szakmai szabadsága jó ideje nem létezik, ezt még érzékelhetőbbé tette az aktuális helyzet. Igaz, hogy rendkívül sok segédeszköz, tananyag és módszer állt rendelkezésre a digitális oktatáshoz, de mivel ezek nem illeszkednek egy szerves folyamatba, viszonylag kevesen voltak képesek élni az adott lehetőségekkel. A pedagógusok többsége nem érezte magát felhatalmazva arra, hogy úgy tegye a dolgát a rábízott gyerekekkel, ahogyan ő ezt a leghatékonyabbnak gondolta” – emelte ki az OFOE elnöke.

Ez egybecseng azzal a következtetéssel, amelyet Gyarmathy Éva a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján publikált, kétrészes cikkében (A COVID-19-járvány hosszabb távú pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre) olvashatunk.

"A pedagógusi tevékenység polarizálódott, a kényszerű helyzetet a pedagógusok egy része kihívásként élte meg, mások nyűgnek tartották az új módszerekkel való munkát. Talán elsősorban azért, mert nem érezhették a hatékony támogatást, a segítséget az oktatásirányítás oldaláról. Magukra maradtak, így leegyszerűsített megoldásaikra hagyatkoztak" – áll a tanulmányban.

A szakpszichológus szerint ennek egyik tanulsága, hogy a tanári szerepet át kellene gondolni a jövőre vonatkozóan. A jelenlegi „mindentudó” attitűd helyett inkább moderátor-coach szerepet kellene felvenniük, akik az egyéni és csoportos tanulás irányítását végzik.

Az érdemjegy már nem jelent semmit

Csalóka az a kép, miszerint a tanulók 10 százaléka javítani tudta a jegyeit a digitális oktatás során. Ebben ugyanis jócskán benne lehet a szülők áldozatvállalása, akik nem restelltek segíteni a házi feladatok, dolgozatok megírásában.

Egy nyíregyházi anyuka segít harmadik osztályos gyermekének az iskolai feladatok letöltésében otthonukban a tavaszi szünet utáni első tanítási napon, 2020. április 15-én - Fotó: Balázs Attila / MTI

„A minősítés, az osztályzat viccé vált, hiszen mindenki tudta, hogy nem lehet ugyanúgy elvárni a tudást a gyerekektől, mint ha személyes oktatásban részesülnének. Kevesebb diákot buktattak meg a pedagógusok, és az érettségik anyaga is igazodott a helyzethez, a mérce megbillent. A hagyományos szemléletű pedagógus szinte eszét vesztette a gyanakvástól, mert a legtöbb esetben nem tudta ellenőrizni, hogy a diák oldja-e meg a feladatokat, írja meg a dolgozatot, vagy valaki más” – olvasható Gyarmathy Éva fentebb említett cikkében. A szakpszichológus mindehhez annyit tett hozzá az Indexnek, hogy A SZÜLŐK NEMCSAK A TANANYAGGAL, ANNAK NEHÉZSÉGÉVEL SZEMBESÜLTEK MOST, DE ESETLEGESEN AZZAL IS, HOGY A GYEREKÜK HIPERAKTÍV, VAGY TANULÁSI ZAVARA VAN.

„Ennek nem örülünk, mert nem jó, hogy a szülőnek pedagógussá kellett válnia, neki ugyanis más a szerepe. Mivel otthon őrmester lett belőle, állandóan noszogatnia kellett a gyerekét, ez nyilvánvalóan feszültséget gerjesztett a családban. A szülőknek nagy kihívást jelentett a digitális oktatás, mert közben a saját munkájukat is végezniük kellett. Ráadásul állandó lelkifurdalás gyötörte őket, hogy otthon vannak, de mégsem foglalkozhatnak eleget a gyerekkel, és azt sem tudták eldönteni, jól vagy rosszul tették-e, amiért elkészítették helyette a házi feladatot” – utalt Gyarmathy Éva a helyzet sokrétűségére.

A fejlesztésre kellene helyezni a hangsúlyt

Szekszárdi Júlia úgy véli, megvolt az esélye a tanárok és szülők közötti együttműködésnek, de ez csak ott működött, ahol eleve bizalomteli volt a kapcsolat, vagyis volt mire támaszkodni. Ha a két fél egymásra mutogatott, az egyik a másikat okolta az esetleges kudarcokért, a gyerek érdekei, szükségletei nem tudtak érvényre jutni.

„A mai iskolarendszerben az osztályzatban kifejezhető minősítést gyakran fontosabbnak tartják, mint a fejlesztést, ezért nem csoda, hogy a szülő a jobb jegyek reményében olykor súgott a gyereknek, esetleg megcsinálta helyette a feladatot. Ha a pedagógus nem arra törekszik, hogy rajtakapja a gyereket a hiányosságokon, tehát nem minősíteni, hanem fejleszteni akar, nagyobb eséllyel tud együtt dolgozni a szülővel, hiszen ez a cél közös” – mutatott rá az OFOE elnöke.

Egy 3. osztályos tanuló online magyarórán vesz részt Nagykőrösön 2021. március 8-án - Fotó: Ujvári Sándor / MTI

„A frontális oktatásról már régen kiderült, hogy idejétmúlttá vált. Bizonyítottan hatékonyabb, ha a gyerekek párokban, csoportokban dolgozhatnak, ha közük van egymáshoz a tevékenység során. Erre pedig az online oktatás keretében is van lehetőség. Az is megmutatkozott, hogy a tanterv túl sok, és gyakran felesleges lexikális tudást követel, és ennek a merev számonkérése rengeteg kudarc forrása. Feltétlenül nehezítette az eredményes munkát, hogy mind a gyerekek, mind a pedagógusok digitális kompetenciája viszonylag alacsony szinten áll” – sorolta Szekszárdi Júlia azokat a problémákat, amelyeket mielőbb orvosolni kellene.

Az előremenekülés jelentheti a megoldást

Szekszárdi Júlia a járvány egyes szakaszaiban eltérőnek látja a hozzáállást. Tavaly márciusban még a többség azt hitte, hogy pár hónap alatt túl leszünk a nehezén. Minden nehézség és fáradtság ellenére lelkes, pezsgő időszak volt ez az iskolákban, azzal a büszke tudattal, hogy kiválóan kezeltük a helyzetet. Az internet tele volt feladatokkal, problémákkal, megoldásokkal. A második szakasz viszont a teljes kilátástalanságot hozta el, az elnyúló krízis még a legjobban működő iskolákra is rossz hatással volt.

„Szeptembertől nem lehet ugyanabba a folyóba visszalépni, ott folytatni az iskolai munkát, ahol a kényszerű távollét előtt abbamaradt. Mivel a pedagógusok általában nagyon elfáradtak, kiégtek, többségükben feltételezhetően azt fogják tenni, ami a legkézenfekvőbb, vagyis megpróbálnak visszatérni hagyományos módszerekhez. A családok is hordozzák még a negatív hatásokat, sokan munkanélküliek lettek, vagy csökkent a jövedelmük, és vannak személyi veszteségeik is, közeli elhunytak. Állandósult a szorongás, a pánik, ezért kiszámíthatatlan, mi lesz ősztől” – festett borús képet a közeljövőről Szekszárdi Júlia.

HOGY A KÖVETKEZMÉNYEK MÉGSE NEGATÍVAK LEGYENEK, ANNAK KULCSÁT A TUDATOS VÁLTOZTATÁSBAN, MODERNIZÁLÁSBAN LÁTJA MINDKÉT MEGSZÓLALTATOTT SZAKEMBER.

„A megoldást ismét az előremenekülés, a 21. századi tanulási környezet kialakítása jelenti: megismerő-fejlesztő környezet kialakítására van szükség” – áll Gyarmathy Éva cikkében. Szekszárdi Júlia szerint pedig végképp fel kell adni azt a paternalista, omnipotens szemléletet, hogy a pedagógus minden gyerekről eleve tudja, mi kell neki, és mi a legjobb számára. Sokkal nagyobb szerephez kell jutnia az együttműködésnek mind a tanítványokkal, mind pedig a szülőkkel. (Index)