A mélyállam nyomorúsága
Mi a közös Krúdyban és Losoncz Alpárban? A bőbeszédűség!
Míg azonban a száz éve halott szépíró szinte bármely művéből kihagyott akár egyetlen jelző, merengő félmondat egyszersmind a mű értékét, a műélvezetet is csökkentené, a bölcselő/közgazdász két sorban összegezhető evidenciák köré épít teljesen fölöslegesen, hatalmas, neobarokk székesegyházat, semmit hozzá nem téve a lényeghez, csak cifrázva a mondandót.
A Mércében közreadott írásában (A mélyállam mélysége), a politikai, gazdasági hatalom és a túlburjánzó, önérdekét érvényesíteni képes állami bürokrácia hatalmi viszonyait járja körül, C. Wright Mills ("a ma már háttérbe szorított, kevésbé divatos" szociológus) elemzéséből kiindulva: meg kell különböztetnünk három hatalmi formát, a katonait, a politikait és a gazdaságit!"
Losoncz e definíció nyomán, mikor is, a kor szokásának/divatjának megfelelően a katonait (nem teljesen indokoltan) behelyettesíti a bürokráciával (a mellérendelés pontosabb lenne), megállapítja, hogy "egyfelől ott van az alkotmányos, a formális jogi rendszer által övezett állam, másfelől az alkotmányos rendet formálisan tiszteletben tartó, de azt gyakran felülíró 'prerogatív állam', az 'adminisztratív rezsim', a 'rezsim-állam'."
(Aztán ezt, nevezetesen, hogy a mélyállam ma divatos, lendületben van, mint harmadik erő a háttérben mozogva befolyásolja a formális államhatalom döntéseit, a szerző Trumptól Carterig és a Maliból éppen kivonuló, mégis új-gyarmatosító Macronig, meg a legújabb filozófus, politológus szerzőktől vett citátumokig, fáradhatatlanul kevergeti-kavargatja, körbejárja jobbról balra és balról jobbra, anélkül, hogy bármi érdemlegeset tenne hozzá.)
A jelenség okát pedig a kapitalizmusban találja meg.
Hát kérem! Hogy a jelenség nem új, azt a hatvan éve megjelent Mills-tanulmány igazolja.
Mert a felduzzadt, önjáróvá vált bürokrácia legfeljebb csak az általánosságban is feldagadt, túlburjánzó állami lét egyik szegmense, egyben leképezése. Érdemben nem egyéb!
Másfelől nem kizárólag kapitalizmus-specifikus, bár kétségtelenül ma a legkézzelfoghatóbb, nem utolsó sorban a nyilvánosság szerepének hallatlan megnövekedése folytán.
Mert valójában az informális, a formálisat befolyásoló, sokszor felülíró hatalom jelensége mindig is tetten érhető volt.
Gondoljunk a bárói ligáktól a templomosokon, a lombard bankárokon át a Kelet-Indiai Társaságig, Ouvrardig, a Rotschildokig és a maffiáig sok mindenkire. Hogy régebbre ne menjünk.
És ott vannak még, térben és időben korlátozatlanul a különféle egyházak!
A most piedesztálra emelt, kitüntetett figyelmet élvező állami/kormányzati bürokrácia hatalmi befolyásoló képessége sem új dolog a Nap alatt.
Utalok az ókori birodalmak (Egyiptom, Mezopotámia, Perzsia), vagy akár a Frank Birodalom túlméretezett voltából adódó szükségszerűség, a nélkülözhetetlen államapparátus létére, működésére és törvényszerű hatalmi elburjánzására.
Nincs abban tehát semmi új, hogy informális hatalmi tényezők, centrumok befolyásolni, sőt felülírni képesek a formális (politikai) hatalmat!
Legföljebb a jelenséget ma mélyállamnak keresztelték, és pontatlan kizárólagossággal az állami bürokráciát nevesítették e hatalom letéteményeseként.
Ouvrard a hadiszállító bankár döntötte el, hogy a forradalmi hadsereg hol, mikor támadjon! Míg Napóleon helyre nem ütötte az anomáliát.
Kell ennél több?
Úr ír – mondja ki a szentenciát Karinthy. Ír, akár Losoncz Alpár.
Ilyen egyszerű az egész.