Rishi Sunak a brit miniszterelnök
Az első hindu és nem fehérbőrű kormányfő az Egyesült Királyságban.
Rishi Sunak volt pénzügyminiszter lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. Ő az első kormányfő, akit III. Károly király, brit uralkodó kért fel a kormányalakításra a Buckingham-palotában tartott audiencia után.
Kedden hivatalosan is távozott a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és így a brit miniszterelnöki székből is Liz Truss. A volt külügyminiszter alig hat hét után távozott az ország éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult. Utolsó beszédét a kormányfői hivatalnak helyet adó Downing Street 10. előtt tartotta meg, amelyben arra sürgette utódját, Sunakot, hogy legyen bátor.
Miniszterelnökként tett első hivatalos nyilatkozatában Rishi Sunak a Downing Street-i hivatala előtt tartott beszédében kijelentette, hogy elődje, Liz Truss hibákat követett el.
Sunak szerint nem az volt a baj, hogy Truss élénkíteni akarta a brit gazdaság növekedését, mivel ez „nemes cél”, de eközben történtek „bizonyos hibák”.
Ezeket nem rosszakarat okozta, de ettől függetlenül ezek hibák voltak
– fogalmazott az új kormányfő.
Az indiai felmenőkkel rendelkező, hindu vallású 42 éves Sunak (aki 2015 óta képviselő, és 2020 és 2022 között pénzügyminiszter volt Boris Johnson kormányában) a legutóbbi kormányfőválasztás alkalmával is többséget szerzett a frakcióban, de akkor a végső szót kimondó párttagok Truss mellett döntöttek. A tegnapi napon viszont másik, a kellő számú képviselő támogatását megszerző jelölt hiányában nem folytatódott a verseny, így már hétfőn biztossá vált, hogy ő lesz az ötödik kormányfő a 2010 óta tartó tory kormányzás során David Cameron, Theresa May, Johnson és Truss után, és az első hindu és nem fehérbőrű miniszterelnök a szigetország történetében. (BBC)/24.hu