"Vöröslő pocsolyák fröcsögő hiénái" - különös röplapot adott ki a harkányi alpolgármester
A harkányi alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke, Remmert Ferenc egy röplappal válaszolt arra, hogy az RTL Klub korábban firtatta a helyi önkormányzat ügyeit.
Kétezer példányban dobtak be a harkányi postaládákba egy szórólapot Remmert Ferenc harkányi alpolgármester, a fidesz helyi elnöke aláírásával, amelyben az önkormányzat a korábban róla megjelent hírekre reagált - adta hírül az RTL Klub Híradója.
Korábban a tévécsatorna arról számolt be, hogy a város a 200 millió forintos adósságára hivatkozva eltörölte az önkormányzati választások előtt még szeptemberben bevezetett, időseknek adott szemétdíj-kedvezményt, a képvisellő-testület döntése szerint pedig Tiffán Zsolt, a helyi fideszes országgyűlési képviselő pedig évi 5 ezer kilométert tehet meg ingyen a város kisbuszával.
A szórólapon Remmert Ferenc azt írja, "tudtuk, számítottunk arra, hogy Harkányra rátalálnak a vöröslő pocsolyák fröcsögő hiénái", illetve "politikai hangulatkeltésnek" nevezi azt, hogy az ország egyik vezető kereskedelmi televíziója és "hevenyészett balos sajtóorgánumok sokasága" foglalkozott a város ügyeivel.
A szórólap "VV Balázsnak" nevezi Berkecz Balázst, az Együtt politikusát, akiről azt írja, "a káoszfüggők, a zavarosban halászók csak rombolni tudnak, és jóllakottan dícsérni a böjt torz emlékét".
Berkecz Balázs azt mondta, szerinte durcás óvodások szoktak így viselkedni, de ha spórolni akarna a város, akkor nem ilyen drága nyomatokat kellene terjeszteni, hanem nyilatkozni a sajtónak.