A mű ugyanis, amelynek műfaját tekintve drámának is mondható, a 2006-ban Olaszliszkán történt, egyes helyi cigányok által elkövetett lincselést hivatott bemutatni az arra kíváncsi közönségnek. Mindezt persze olyan művészi hasonlatokkal átitatva, amelyek után a szerző végül le is vonja a megfelelő konzekvenciákat, hogy történetesen igaza lehet-e mindkét félnek, a lincselőknek és az áldozatnak egyaránt. Hasonló gondolatmenet ez a Bibliából ismert Ézsaiás próféta könyvének 25. fejezetében írottakkal, miszerint:

„A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr”.

Bizony, erős Istenhit kell ahhoz, hogy mindezt elhiggyük. Hogy elhiggyük, Az olaszliszkai című színművel az alkotók csupán egy olyan szituációt szemléltetnek, s olyan Magyarországot mutatnak be, ahol kollektív a vétkesség és a bűnök elszenvedése is közös.

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem színikritikus, sem pedig irodalomtörténész. Ezt a művet tehát nem szakmai szempontok alapján értékelem, hanem annak esetleges társadalmi hatásait mérlegelve szeretnék arról véleményt mondani. Teszem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy a művészi szabadság sem lehet indok arra, hogy átlépjenek egy olyan határt, amellyel etikai normákat sérthetnek.

Roma szervezetek és jogvédők tudtommal nem, ám Szögi Lajos családja viszont tiltakozott a dráma bemutatása ellen. Máté Gábor, a darab rendezője azonban mégis úgy döntött, hogy ő ennek ellenére is színre viszi a darabot. Indoklásában kifejtette, hogy ő ezzel a színművel a társadalom egészét mérgező folyamatokat teszi meg főszereplővé, és nemcsak a lincselésből indul ki, hanem a saját anyja meggyilkolásának, apja bántalmazásának és az élet brutalitásának fájdalmát elviselni végül nem tudó író, Borbély Szilárd öngyilkosságát is párhuzamba állítja az eseményekkel. Megjegyzem, a színműben Szögi Lajos neve egyszer sem hangzik el, igaz, ennek ellenére a szereplők mégis felismerhetők és azonosíthatók.  Máté Gábortól ezért kifejezetten azt kérte az áldozat özvegye, hogy ne mutassák be a darabot. Erre azt a választ kapta: ha nem tetszik, ne nézze meg! A rendező szerint a család közszereplő, így nincs szükség az engedélyükre a színmű bemutatáshoz.  Máté Gábor később nyílt levélben reagált a bemutató előtti és utáni vádakra, amelyek azt firtatták, hogy miért nem kért engedélyt a családtól a bemutatóra. Íme, válaszának egy rövid kis részlete:

„Emberiességi okokból kellett volna megkeresnem a családot, ezt elmulasztottam, ezért megkövetem őket. A szándékaim az előadással tisztességesek, az előadás nem sért kegyeletet. A családot azért nem hívtam és nem hívom meg az előadásra, mert számukra ez az események újraélését jelenthetné, ugyanakkor meggyőződésem, hogy ha nekik nem is, a magyar társadalomnak fontos elvégeznie azt a gyászmunkát, amelynek segítségével talán megakadályozható lehetne a jövőben minden olyan, az olaszliszkaihoz hasonló tett, amely kiolthatja az emberi életet.”

Máté Gábor szerint, Szögi Lajos családja közszereplők. Ebből adódik, hogy akkor eleve a magyarországi romák is azok. Szerinte a magyar társadalom azonban még mindig nem dolgozta fel az olaszliszkai eset gyászmunkáját, így neki, a művészi szabadságára hivatkozva joga van, hogy az általa képviselt igazságok is felnagyítódjanak és drámaian összecsapjanak. Joga van tehát művészemberként politizálnia, amire persze a nyílt levelében ugyan nincs konkrét utalás, ahogy a szerző a darab szereplőit sem nevezi a nevén, csak Áldozatnak, Kicsi lánynak, Középső lánynak, Bírónak, és Vádlottnak hívja. Joga van, hogy e drámára hivatkozva a magyarországi roma társadalom ellen uszítson, hiszen, teszi fel a költői kérdést a rendező - hány olyan mű született a világirodalomban, amelynek ihletői valós személyek voltak?

No és persze, a Borbély-dráma mondandója sem lehetne igazán hiteles, ha a magyarországi antiszemitizmust nem lovagolná meg, s burkoltan ne zsidóznának benne. Ez a darabban egy ősei sírját kereső zsidó figurán keresztül az emlékezés szükségességét firtatva valósul meg, mintegy magyarázatként figyelmeztetve bennünket arra, miszerint a társadalmi múlttal való szembenézést többen zsigerből utasítják el. A dráma nyelvezete mellesleg kissé obszcén, stílusa pedig szerintem tipikusan a magyarországi szélsőjobboldali Jobbik-szimpatizánsok retorikájára emlékeztet:

„Beszarás, hogy a tévében mi a hír, ki vonaglik az esti adásban, miféle alakok lepik a képernyőt el, miközben országunk lerohad.  Ebben az országban nem lehet becsülettel élni, csak, ha csalsz, ha lopsz, ha átvered a másikat. Az emlékezet egy nép legnagyobb kincse. Kit érdekel a nagyfater csulája! Mit akarnak itt néhány kopott kőtől…”

Borbély Szilárd, Az olaszliszkai című dráma szerzője Fehérgyarmaton született 1964 novemberében. Számos irodalmi díjat elnyert. Megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat, 2014 januárjában pedig a Mészöly Miklós-díjat vehette át. Nincstelenek című, 2013-as regénye, szinte minden irodalmi toplistán, az élen végzett. Szülei 2000-ben rablótámadás áldozatai lettek. Édesanyját meggyilkolták, édesapját pedig súlyosan bántalmazták. Elmondása szerint az igazi tettesek nem kerültek elő, és csak néhány romát vádoltak a szülei elleni bűncselekményért, ám őket végül felmentették. Borbély Szilárd 2014 februárjában öngyilkos lett.

Távol álljon tőlem, hogy Borbély Szilárd irodalmi munkásságát kisebbítsem, de arra mindenképp felhívnám az ő drámáját bemutató színház társulatának figyelmét, hogy azt egy olyan előítéletes társadalomban színre vinni, mint amilyen romákat övező rasszista miliő jelenleg Magyarországot jellemzi, úgy azzal ők egy nagyon veszélyes útra lépnek. Máté Gábor szerint ez a dráma is csak egy fikció. Azonban, ha azzal ők csupán olyan szituációt szemléltetnek, amelyben egy olyan Magyarországot mutatnak be, ahol kollektív a vétkesség és a bűnök elszenvedése is közös, úgy a magyar társadalom onnantól kezdve bűnbakokat fog keresni, és ahogy Szögi Lajos, úgy Borbély Szilárd tragikus halálának felelőseit is könnyen a magyarországi romákban találhatják meg. Ha a társadalmi megbékélés a cél, úgy arra ez a dráma szerintem egyáltalán nem alkalmas, mert a társadalom tehetetlenségét felnagyító és önmarcangoló feszültségével, oltás helyett inkább szítani fogják a tüzet. Lehet, hogy éppen ez a cél?

Úgy cirka 1 hónappal ezelőtt Vona Gábor a Jobbik elnöke egy lakossági fórumon kijelentette, hogy pártja nagy eséllyel indulhat a 2018-as választásokon. Véleménye szerint a teljes győzelem sem kizárt, s ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a magyar értelmiség segítségét kérte.

Máté Gábor rendező és a Katona József Színház társulata pedig, Az olaszliszkai című Borbély-dráma színrevitelével most alighanem eleget is tesz az ő kérésének…

geza.nolblog.hu