Koraszülötteket támogatott az UniCredit: Segítség a legkisebbek életesélyeinek javításához
Szó szerint a legkisebbek, vagyis a kis súllyal világra jött, koraszülött babák életének első heteit segítik azok a műszerek, amelyeket a Szent Margit kórháznak és a Péterfy Sándor utcai kórháznak vásárolt az UniCredit Bank, közel 1,6 millió forintértékben.
Az adományozást az ADRA-Vitium Esélyegyenlőségi Alapítvány koordinálta.
A koraszülött babák rendszerint nagyon kis súllyal jönnek a világra. Az életben maradásuk sok esetben a kórházak felszereltségétől függ – nem véletlenül kezelik őket speciális kórházi osztályokon. Az ellátásukhoz szükséges műszerek viszont általában nagyon drágák.
Az 1500 grammos, vagy annál kisebb súlyú babák gyakran besárgulnak az első napokban. A szakszerű kezeléshez rendszeres véranalízis szükséges – azonban a tőlük levehető pár csepp vért a hagyományos műszerek nem tudják kezelni. Ezen segít az a mikrocentrifuga, amely már ebből a minimális mennyiségből is képes előállítani az elemzéshez szükséges mintákat. Ennek a berendezésnek a segítségével nem kell a minimális mennyiségénél több vért levenni, így a kritikus időszakban nem veszélyeztetik a babák fejlődését a vizsgálatok. Az UniCredit Bank ilyen mikrocentrifugát vásárolt a Szent Margit Kórháznak.
A Péterfy Sándor Utcai Kórház csecsemőosztálya olyan, több funkciós monitort kapott a Banktól, amely az általános műszereknél lényegesen érzékenyebb, így a koraszülöttek életfunkcióit az eddigieknél sokkal pontosabban lehet ellenőrizni. A műszer minden rendellenességet, funkcionális zavart a hagyományosoknál korábban jelez – vagyis az orvosi beavatkozás is időben érkezhet.
Az adományozást az ADRA-Vitium Esélyegyenlőségi Alapítvány koordinálta. Az idén 16 éves alapítvány „Egészséges nemzedékért” elnevezésű programja az igen kicsi súlyú koraszülöttek életbentartását, korai fejlődésének elősegítését tűzte ki céljául.
„Ma Magyarországon minden kilencedik gyermek koraszülöttként jön világra. Ahhoz, hogy az igen kicsi súlyú újszülöttekből egészséges gyermekek legyenek, komoly szakmai munka és nagyon sok pénz szükséges”
– mondta Dr. Kováts Ákos főorvos, az Alapítvány kuratóriumának elnöke.
„A programunk keretében inkubátorokkal, lélegeztető gépekkel és egyéb műszerekkel segítettük Budapest és az ország több megyéjének koraszülött osztályait. Az UniCredit Bank adománya olyan gépek vásárlását tette lehetővé, amelyek jelentősen javítják a koraszülöttek életesélyeit.”
„Mivel a gyermekek egészségének, egészséges életmódjának támogatása évek óta az UniCredit Bank társadalmi felelősségvállalásának egyik központi eleme, így most is örömmel álltunk az alapítványi kezdeményezés mellé, hiszen így a legkisebbek életesélyeit javító műszerek kerüljenek a Szent Margit és a Péterfy Sándor Utcai kórházba.”
– mondta Smid Beáta, a bank marketing és kommunikációs igazgatója.
Az UniCredit a legutóbb a Szent Márton Alapítvány számára adományozott akkora támogatást, amiből a gyermekmentők egy évig fedezhetik az égési sérülések ellátására szolgáló, speciális fájdalomcsökkentő kötszerek beszerzését.