Sokan ismerik lakóhelyén, mindenkivel kedves és a választások előtt már idejekorán több parlamenti párt is megkereste, hogy legyen az ő jelöltjük, legyen a párt jelöltje és segítse a szervezetet győzelemre jutni.

Minta Imre óriási elánnal beleáll a kampányba, barátai és segítői építik az embert, fórumokat szerveznek neki, sok-sok személyes találkozót a választókkal. Minta nem hülye, tudja, mit kell az embereknek mondani, hogy kell addig mondani, ameddig igaz és mindezt úgy, hogy lehetőleg a legkevesebb ígéret legyen benne. Egy a lényeg, hogy jól hangozzon, a többi nem számít.

Közben az ellenzék több, kevesebb sikerrel megpróbálja megdobni egy-két kaki gránáttal, de Minta csapatát sem kell félteni, szépen lövöldözik vissza a kaki rakétákat.

Majd egyszer csak eljön a nagy nap, boldog-boldogtalan mozgósít a választás a napján, és Minta Imre nem listáról, hanem egyéniben nyer és négy évre fix helye van a parlamentben, mentelmi joggal együtt.

Ő lett a mi képviselőnk, ő majd mindent elkövet értünk, akik megválasztottuk magunknak.

Minta első napja fantasztikusan telik az Országgyűlésben, dagadhat a mája, hiszen bejutott, az ország egyetlen helyére került, ahonnan boldogulni lehet. A legkevesebb munkáért is jóval több fizetést kap annál, mint aki rá szavazott és három műszakban egy futószalag mellett kulizik, miközben két kisgyereket nevel és már 12-én sem tudja, hogy mit fognak enni 20-án.

Közben Minta jelleme pedig elkezd megváltozni. Keresik a választói, szállítják neki az ügyeket és a témákat, de ő egyre csak azt mondogatja, hogy erre sem és arra sem jut idő, túl van terhelve, nagyon elfoglalt. Őt már nem érdeklik a választók, őt már csak az érdekli, hogy minden hónapban megkapja a pénzét, amelyről el is hiszi, hogy megdolgozott érte.

Évek telnek így el, az emberek még emlékeznek a nevére, de már pontosan tudják, hogy semmit nem lehet kérni tőle, mert ő már "nagy ember".

Szégyen, hogy itt tartunk!