(Magánvélemény birkózásunk állapotáról) Előre bocsátom: ebben az írásban megkérem a szövetség elnökét, hogy – a saját, jól felfogott érdekében – csendben távozzon a posztjáról, mert most még nagyobb presztízsveszteség nélkül megteheti. Azt viszont egyenesen javaslom a sportágnak, hogy Bacsa Pétert seprűzze ki a soraiból, mert a bűne megbocsáthatatlan: cserben hagyta a magyar birkózókat az olimpián.

Éppen két éve, 2015. január 30-án történt meg a gyalázat a Magyar Birkózó Szövetség tisztújító közgyűlésén: mintegy két tucat, a birkózást régen és sikeresen szolgáló szakvezető nem kapott mandátumot az egyesületétől, mert elorozták előle, hatalmi szóval, így nem vehetett részt a tisztújításon. Két településről maga a polgármester vette magának a bátorságot, hogy beleszóljon a sportág életébe. És hogy új elnököt emeljen pajzsra.

Nem folytatom, mert amikor felidézem a történteket, erős hányinger tör rám.

Nézzük is másképpen! Mit hagyott az utódokra a régi elnök, igaz, nem önszántából. Sikeres felnőtt válogatottat, világ- és Európa-bajnoki címekkel, világversenyeken szerzett érmek egész sorozatával. Ütőképes, sokra hivatott utánpótlással (2013-ban és 14-ben a korosztályos világversenyeken 25 érmet nyertek a fiataljaink.) Kilobbizta, hogy a sportág kapja meg állandó otthonának a Körcsarnokot. Olyan sportágfejlesztési koncepciót tett le, amelyet mind az államtitkárság, mind a MOB vezetői követendő példaként lobogtattak. Csak követni kellett volna. Kellett volna…

Én most, igaz, kívülről és távolról, úgy látom, hogy az új vezetők nem tették magukévá a teljes gondolatkört, hanem hol ebbe, hol abba az összetevőjébe kapnak bele, összhangzó értelem nélkül. Következetlenség, kapkodás, rendetlenség jellemzi a munkájukat. Rengeteg panaszt hallgatok végig, hiszen változatlanul felhívnak azok, akikkel évtizedeket töltöttem el a szőnyegek szélén, örömben, bánatban – de többnyire örömben. Nem írom meg ezeket a történeteket, mert a két évvel ezelőtti, szégyenteljes választást követően – negyvennégy év után – önként befejeztem a sportágban a napilapos újságírói tevékenységemet. Ma már csak annyit publikálok birkózásról, amennyit az új szerkesztőségemben, az UtánpótlásSport.hu-ban a feladatok megkívánnak. De változatlanul nem szokásom bántani magát a sportágat és főleg nem a versenyzőket. Ráadásul, ha meg akarnám írni bármelyiket is a felháborító történetek közül, meg kellene hallgatnom a másik felet is (mert én még az etikus újságírás korszakában nevelkedtem), de azzal meg nemhogy beszélni, de egy levegőt szívni sem vagyok hajlandó. Most már tudja a kedves olvasó, a hányinger miatt…

Nem is sejtem, hogy néhány karrierista, aki most az új elnökségben pöffeszkedik, hogy tud reggelente tükörbe nézni. Látszólagos apróság, nekifutásként. A hajdani Liga verte a tüzet, hogy az utánpótlás-világversenyekre el kell küldeni a hazai ranglista első helyezettjeit, kizárólag a szövetség költségén. A költségvetés akkor jó esetben ötöde volt a mai kiemelt támogatásnak, egyszerűen nem futotta többre. Tavaly, tehát már a sportág gazdagabb korszakában a szabadfogású kadet-világbajnokságon a tíz lehetséges versenyzőnk helyett csak három lépett szőnyegre. (Az igazsághoz tartozik, hogy lett volna negyedik is, de az indulás előtt megsérült.) Plusz – ha minden igaz, én el sem akarom hinni – az utazási költségek az egyesületeket terhelik. Hát a többiek, a ranglista elsők? És hol van most a Liga, miért nem emel szót?

Megmondom: sehol, az nem volt más, mint a hatalom előszobája.

És miért is kellene az most a hatalomnak, hogy bárki közvetítse felé a „kicsik” panaszait? Pedig tele vannak panasszal. Miért nem hallatta a hangját nyilvánosan a szövetség, amikor a Szondi SE simán kitette Rácz Lajos szűrét? Annak a Rácz Lajosnak a szűrét, aki az egyesület büszkesége volt, aki világ- és Európa-bajnoki aranyat, olimpiai ezüstöt hozott haza? Miért kellett kihagyni a leány-kadetválogatott edzői közül Dilettát? Diletta Giampiccolo, kétszeres szabadfogású Európa-bajnokunk, Ritter Árpád felesége vb-ezüstérmes, kiváló birkózó volt, olasz színekben. Az új otthonában, nálunk, remek és eredményes közösséget teremtett a kamasz leányokból. A versenyzői szerették, hallgattak rá, hittek benne. Nem arról van szó, hogy a fogásnemmel dolgozó Nagy Lajos és Szatmári Zsolt nem tenné jól a dolgát. De a kényes korosztály lelkében a női szakember nyilván jobban kiismeri magát. Miért ne férne el a két férfi kolléga mellett? És vajon végiggondolták a döntéshozók, hogy Diletta partvonalon kívül helyezése hogyan hat a magyar női birkózás két sporttörténelmi alakjára, Dénes Mercédeszre és Németh Zsanettre, akik edzői pályára készülnek, milyen jövőkép lebeg előttük ezek után? És akkor a nagyválogatott…

Kudarc 2015-ben a kvalifikációs világbajnokságon és kudarc az olimpián.

Igaz, más és más okok miatt. Kvalifikációs vébé, Las Vegasban.

Az új uralkodó elit – komoly létszámban – urizálni megy oda, még olyan is akad, aki ott tartja az esküvőjét.

A versenyzők nem érzik a maradéktalan figyelmet, a törődést. Ebben az írásban csak egyszer említem név szerint a korábbi elnököt, Hegedüs Csabát. Ő a nagy versenyek előtt, mint a világ egyik elismerten legjobb szakembere az edzőtáborokban segített a szakági mestereknek a finomhangolásban. Mert értett hozzá, és az észrevételei mindig hasznosak voltak, éremhez tudták segíteni a legjobbakat. Jellemző adalék, hogy a vébé után az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Kiss Ferenc temetése után, a temetőből kifelé tartva az egyik régi sporttársunk, aki közismerten ellenségesen viseltetik Hegedüs iránt, mellém szegődött, és azt mondta: „Azt be kell látnom, hogy ha Csaba a válogatott mellett lett volna, nem következik be ez a kudarc”. Az új elnök pedig – hogy a lehető legfinomabb legyek – csacsiságot nyilatkozott: „A kudarc, sajnos, kódolva volt”. Mit tetszik mondani? Hogy a világ egyik legerősebb birkózóválogatottjában csak ennyi volt? Hogy a fényes érmek sorozata csak látomás lett volna? A kvalifikációs versenyeken aztán szinte minden esélyes versenyzőnk megszerezte a kvótát… Mert az volt kódolva! De az elszórakozott Las Vegas után az elnök – mint elefánt a porcelánboltban – kirúgatta mindhárom szakvezetőt. Azt nem vette észre (vagy csak nem akarta), hogy a saját elnöksége leszavazta: nem fogadta el a kötöttfogású mester, Struhács György eltávolítását.

A kínos helyzetet maga Struhács oldotta meg: bejelentette, hogy miután az elnök bizalma megingott benne, önként távozik.

Új szakvezetőkkel indultunk Rio felé. Ahol a bíráskodás megadta az alaphangot az egész szereplésre: a Bácsi Péter és a két Lőrincz sérelmére elkövetett bírói bűncselekmények hatására az egész csapat gyakorlatilag a hitét vesztette. Nos, elnök úr, ez viszont – bizony – kódolva volt! Egyetlen olimpiai minősítésű bírónk kapott volna szerepet a riói szőnyegeken, Bacsa Péter. De ő feladta a státusát, mert a hazai hatalom megszerzése és birtoklása neki fontosabb volt. Téved, elnök úr, ha hálás Bacsának a segítségért, mert a hatalom gyakorlását ő bizony saját magának szánta, ahogy ön aztán szépen rá is bízta. Bacsa Pétert a sportágnak seprűvel kellene messzire zavarni, jó messzire, mert aki önös érdekből cserben hagyja a magyar birkózókat az olimpián, az nem érdemel mást.

Önnek, elnök úr, pedig be kell látnia: ez nem az ön világa.

Aki a nagypolitikában olyan kemény és határozott, nem engedheti meg magának, hogy a társadalmi vállalásában határozatlan, következetlen legyen. És főleg: felkészületlen. Hogy létezik az, hogy a Magyar Birkózó Szövetség elnöke nem utazik el a világversenyekre? Mi több, még a hazai – a nem olimpiai súlycsoportokban, nemrég rendezett – világbajnokság megnyitóján sem vesz részt. Hogyan tűrheti el, hogy a televízió nézőit az a látvány fogadja, hogy a hatalmas, tök üres színpadon Bacsa Péter álldogál egyedül, kissé kihízott öltönyben, gyűrött nadrágban, miközben a világszövetség elnöke köszönti a budapesti világbajnokság résztvevőit? Milyen színpadkép az, hogy a hatalmas térség pusztaságát nem töri meg néhány cserép szép növény, néhány – mondjuk népviseletbe öltözött, bár ahhoz nem ragaszkodom – leány és látványos, vetített háttérkép? Ön teljesen kívülállóként mozog ebben a világban. Miért nem épít legalább kétoldalú sportdiplomáciai kapcsolatokat? Ha jelen lett volna az olimpián, már az első, a Bácsi Pétert ért bírói inzultus után azonnal meg kellett volna keresnie a világszövetség elnökét, és tiltakozni! Nem itthonról, utólag kiadni valami csendes hümmögés félét.

 Csak hát, ha nem is ismerik (ha fel sem ismerik) a világban, akkor súlya sincs.

Az ön elődei a szövetség elnöki székében, Matura Mihály, Bíró Mihály, Hegedüs Csaba tényezők voltak a világ birkózásában. Önnek elég az, hogy csak díszlet legyen? Elnök úr, ezt a ruhát nem önre szabták. Őszinte szívvel kívánom, hogy ismerje fel a helyzete tarthatatlanságát, és kérem, távozzon. Mert ha az eddigi két év tendenciái folytatódnak, a szakadék felé tartó magyar birkózás csakugyan a mélybe zuhan.

Szerző: István Szekeres (2017. január 30., 21:47)