Az MSZP miniszterelnök-jelöltje tovább is megy: ma, március 14-én Miskolcon meghirdet egy kampányt, amely során május elsejéig végigjárja az országot, s mindenkinek, aki erre fogékony és kíváncsi, személyesen is elmondja, milyen politikai értékeket és gyakorlatot, milyen baloldali politikát ajánl. Botka szerint nincs más út, az időpocsékolás helyett politizálni kell, s az emberekkel foglalkozni, valóban képviselni őket és elmondani nekik: "tanultunk a hibáinkból, megértettük, hogy Orbán Viktor 2010-ben nem tombolán nyerte a kétharmadot, hanem az akkori baloldali politika elvesztette a társadalmi támogatottságot. Új baloldali vízió kijelölésével, új baloldali programot kínálok, kínálunk, az egyenlőség és igazságosság politikáját hirdetjük meg" - fogalmaz a szegedi polgármester, aki érzi: itt az idő, most vagy soha, hiszen az emberek döntő többsége nem szereti azt, amivé Orbán változtatja Magyarországot.

- "Talpra magyar, hí a haza"?

- Igen, ezt gondolom. Már csak azért is, mert kísérteties a hasonlóság a 170 évvel ezelőtti Magyarország, s a mostani hazai viszonyok között. Akkor egy alig félmilliós társadalmi csoportnak volt földje, birtoka, élt megfelelőnek nevezhető színvonalon, míg tizenkétmillió állampolgár az akkori Magyarország területén teljes nincstelenségben, kiszolgáltatottságban, röghöz kötve, úgy, hogy esélye sem volt arra - neki, vagy akár a gyermekének -, hogy ebből a léthelyzetből valaha is kitörjön. Ma a magyar lakosság 80-90 százaléka leszakad, s miközben a kormány folyamatosan középosztályról és polgárosodásról beszél - bár ez utóbbi kifejezést kezdik elfelejteni -, valójában szisztematikusan épül le a középosztály, durván nő a társadalmi szakadék, a magyarok döntő többsége pedig újra röghöz kötötté vált. Ma újra elmondható, hogy Magyarországon a legtöbb esetben már születéskor eldől, ki, mire viheti az életben. A kormány csak a legmagasabb jövedelmi szinten élő 10-15 százalékot szolgálja, s lemondott a magyar nép többségéről. Feltételezem, őseink sem ilyen Magyarországról álmodtak a XIX. század elején.

- Tehát "itt az idő, most vagy soha"?

- Egyértelműen itt az idő: sorsfordító lesz a 2018-as választás. Ahogy a számok most mutatják, még a kétharmados kormánypárti többség sem kizárt, pedig ha Orbán Viktor - ne adj’ isten - újra hatalmat kapna, az tizenkét évnyi abszolút uralkodást jelentene számára, amivel már nemcsak egy, hanem több nemzedék sorsát is végérvényesen megpecsételné. Az elmúlt két ciklusban sorra élhettünk meg olyan dolgokat, amelyekről soha korábban nem hittünk volna, hogy megtörténhetnek Magyarországon. Ezeknek következménye nem lett, így egyre fásultabb a társadalom, de - maradva a történelmi hasonlatnál - én érzem, hogy a mélyben gyűlik a feszültség, könnyen föltámadhat a népek tengere. Érzem, hogy az emberek döntő többsége változást akar, hogy nem szereti azt, amivé Orbán változtatja Magyarországot. Az a feladatunk, hogy a változtatáshoz egyfelől megfelelő erőt lássanak, másfelől olyan hiteles, új programot, amely bizonyítja, hogy azok a tendenciák, amelyekről az előbb beszéltem, igenis megfordíthatóak.

- Népszerűségről, vagy szükségszerűségről szól az új program?

- Magyarországnak van szüksége új, hiteles baloldali programra, de persze bízom benne, hogy ez meghozza számunkra a támogatást, a támogatottságot is. Az orbáni kormányzás hetedik évének végén vagyunk. Azzal kell szembesülnünk ma, hogy az elmúlt hét év ellenzéki politizálása megbukott. Tehát senkinek semmiféle oka nincs feltételezni a demokratikus, azon belül is a baloldalon, hogy ha minden ugyanúgy megy tovább, akkor ez meg fog változni a következő esztendőben. Befagytak a politikai támogatottságok, bemerevedtek a viszonyok, s minden szereplő abban a keretben létezik és dolgozik, amelyet megrajzoltak neki, s amelyet a Fidesz-KDNP a választási rendszerrel és a képére formált közjogi rendszerrel szűkített a végletekig. Az én két hónappal ezelőtti fellépésemet éppen az indokolta, s éppen arról is szól, hogy gyökeresen újat, mást kell csinálnunk. Nem egymással kell szórakoznunk, üzengetnünk, nem az összefogósdit kell eljátszanunk, amit tettünk 2013-ban. Abból ’14-ben sem volt siker, 2018-ban pedig még kevésbé lehet. Nincs más út, az időpocsékolás helyett politizálnunk kell, s az emberekkel foglalkozni, valóban képviselni őket. A legfontosabb feladatunk, hogy egyértelművé tegyük: tanultunk a hibáinkból, megértettük, hogy Orbán 2010-ben nem tombolán nyerte a kétharmadot, hanem az akkori baloldali politika elvesztette a társadalmi támogatottságot. A felelősség közös: ezért is kértem én bocsánatot február 18-i beszédemben, s tettem egyértelművé: új baloldali vízió kijelölésével, új baloldali programot kínálok, kínálunk, az egyenlőség és igazságosság politikáját hirdetjük meg. Erre van szükség, ez nyújthat új esélyt a leszakadó millióknak, hogy még a saját életükben, de leginkább a gyermekeik jövőjéért tegyenek, hogy úgy választhassanak, hogy azzal a következő generáció már egy igazságosabb és élhetőbb országban nőhessen fel, éljen.

- Kritikusan említi az összefogósdit. Akkor most mégsem kell?

- Dehogynem kell. Ezt nem én mondom, nem én akarom így, hanem a puszta realitás az, hogy a Fidesz által létrehozott, utálatos, igazságtalan, de mégiscsak létező választási rendszerben akkor van esélye egy baloldali, demokratikus alternatívának, ha mind a 106 körzetben, s országosan is együtt indul a kormánypárti jelölttel szemben.

- Nem csak addig fontos ez, amíg a baloldali pártoknak együttvéve sincs akkora támogatottsága, mint a Fidesznek?

- Ez csak egyelőre van így, hamarosan - ezen dolgozunk - eljut az változásban érdekelt társadalmi többség tudatáig, hogy az MSZP és Botka László a képviseletükre szegődött, s eszerint politizál. Épp ezért szoktam a kettőt, a közös listát és a népszerűség-növelést együtt mondani: az összefogásnak nem az kell legyen a célja, hogy minél több képviselő jusson be az ellenzéki oldalon. Hanem az, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt, s mi másképp csináljuk, együtt mentsük meg az országot. Mindenki, aki az elmúlt hét évben részt vett az ellenzéki politizálásban, vegye észre: az eddigi stratégiája a túlélésre, vagy tán arra sem elég. Határozott, új politikára, az én meggyőződésem szerint baloldali fordulatra van szükség. És az országnak van erre szüksége, nemcsak az MSZP-nek, vagy a kis liberális pártoknak.

- Rögtön fölrémlik: "kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete".

- Akkor rövidre zárom: nagyon sok biztatást kaptam informális beszélgetésekben a remélt demokratikus szövetségesektől. Aztán, amikor zászlót bontottam, hirtelen megváltozott e demokratikus politikai szervezetek vezetőinek magatartása, amiből én csak egy dologra tudok következtetni: ők maguk sem hiszik, hogy 2018-ban győzni lehet, s beijedtek. Ennek megfelelően változtatok én is, mert én nem ijedek meg, valóban hiszek abban, hogy jövőre győzni lehet és kell. Éppen ezért nem kívánok az egyéni érdekeknél leragadó liberális pártvezetőkkel megállapodni, ehelyett a választókkal tárgyalok. Ma, március 14-én, Miskolcon meghirdetünk egy kampányt, amely során május elsejéig végigjárom az országot, s mindenkinek, aki erre fogékony és kíváncsi, személyesen is elmondom, hogy milyen politikai értékeket és gyakorlatot, milyen baloldali politikát ajánlok én, mi, s hogy milyen országban élhetnek, ha minket választanak. Azért döntöttünk így, mert látjuk: beszorult az ellenzéki politika a budapesti nagykörútra, illetve az üzengetés helyszínéül szolgáló tévéstúdiókba. Csak épp egy dolgot felejtenek el a demokratikus kispártok: politizálni. Márpedig azt nem egymásnak üzengetéssel, hanem az állampolgárok képviseletében kell. Én ezt teszem, az emberekért politizálok. Ehhez képest számomra legalább másodlagos kérdés, hogy a lét és nem lét határán lévő, liberális kispártok hogyan gondolkodnak a világról. És tudom, hogy amit én, pontosabban mi megkezdtünk ezzel a programalkotási és hirdetési munkával, az sokaknak szúrja a szemét. Sőt, azt látom, hogy az MSZP-n kívül most mindenki ellenérdekelt ebben. A Fidesz egyértelműen a máig befagyott politikai viszonyokban, azok szinten tartásában, s az emberek közügyektől való elszigetelésében érdekelt. Ennek köszönhető a Habony-média éleződő, ám hazug támadássorozata ellenem. Természetesen ellenérdekelt a Jobbik is, amely a cukiság báránybőrébe bújva akarta összeszedni a kormányváltást sürgető szavazókat. De úgy látom, jelenleg a liberális kispártok is ellenérdekeltek, mert bizonytalanok saját jövőjükben, saját egyéni pozíciójukban, s valójában már lemondtak arról, hogy 2018-ban érdemi változást tudjanak elérni. Most azt látom, sokan arra rendezkedtek be, hogy a 2013-14-es forgatókönyvet akarják megismételni, s egy hosszúra nyújtott, "kéretéses" tárgyalási pozíció után kívánnának csak igent mondani az együttműködésre, így a maguk részéről minél több képviselőt parlamentbe küldeni, de csak ellenzéknek. Másfelől meglepte őket, hogy a szocialista párt képes volt valódi politikai alternatívával előállni, hiszen ők leginkább az MSZP összeomlását várták, s hogy a mi szavazóbázisunkból aztán felszippantsanak valamicskét. Közben azonban megjelent a Momentum Mozgalom is, amely a néhány százalékos pártoknak könnyen a vesztét okozhatja, bár ezt se előlegezzük meg, hiszen nem tudjuk, valójában mit akar, s mire képes ez az új formáció. Az biztos, hogy a baloldali politikai közösség választói elkötelezettek abban, hogy kormányváltást akarnak, s tudják, hogy ennek közös listával és közös jelöltekkel van a legnagyobb esélye. Úgy tűnik, kizárólag az e szavazók képviseletére szegődött kispártok és pártvezetők nem akarják ezt. Nagy kérdés, meddig lehet a saját választóik akaratával szemben politizálni. Ugyanakkor mivel, mint mondtam, meggyőződésem, hogy végül közösen kell a demokratikus alternatívát fölkínálnunk, hangsúlyozom: az ajtóm továbbra is nyitva áll. De nem teszek vesszőt oda, ahová pontot kell tenni.

- Magyarul befejezi a tárgyalást az ellenzéki pártokkal?

- Igen, erőltetni nem fogom. Az ajtóm nyitva áll, de alapvetően a választókkal kívánok beszélni, ha úgy tetszik: velük akarok tárgyalni és megállapodni. Kiindulópont, amit ön is említett: ha most össze is áll a demokratikus pártok színes palettája, akkor ennek támogatottsága még mindig alig fele a Fideszének. Továbbra is azt állítom, hogy a végén egy demokratikus alternatívát kell indítanunk országosan és a választókörzetekben is. De ennek az alternatívának valódi kihívóként kell megjelennie a torz választójogi rendszerben. Hiszem, hogy az általam és az MSZP által meghirdetett, új, hiteles baloldali politikának érdemi támogatottsága lesz, ha végre megismerik és megértik az emberek. Éppen ezért nem lehet más a cél, mint elmondani nekik, megismertetni velük, hogy mit akarunk, s miért akarjuk. Mert az is látszik, hogy hol veszítettük el a választópolgárok bizalmát. Azokról a társadalmi csoportokról beszélek, főként a bérből és fizetésből élőkről, akik hisznek a klasszikus szociáldemokrata eszmékben, például a vagyoni és jogegyenlőségben. Ők azok, akik csalódtak bennünk a 2010 előtti kormányzásunk miatt, s nem találtak vissza hozzánk az elmúlt hét évben sem, hiszen nem látták, hogy fölfogtuk, miért fordultak el tőlünk, s hogy ezen változtatva új politikát kezdünk. Gyurcsány Ferenc ma épp azt mondja, nem igaz, hogy hibákat követtünk el, de ha mégis, akkor meg megbűnhődtünk értük. Bárcsak igaza lenne, de nincs, mert noha nem egymás minősítésével kellene foglalkoznunk, az egyértelműen látszik, hogy a választópolgárok hogyan gondolkodnak a munkánkról, s rólunk. A választópolgárok egyrészt máig nem bocsátottak meg, másrészt pedig garanciát várnak arra - mert nemcsak kormányváltást akarnak, hanem érdemi változást is -, hogy nem a 2010 előtti kormányzás fog visszajönni, nem az a politika. Éppen ezért hoztam nagyon éles, erős cezúrát, soroltam fel, hogy hol hibáztunk, mit rontottunk el, hogy miért volt hibás, egyoldalú, egydimenziós az a politika, miért gondolta azt, hogy a modernizációnak mindenki nyertese lesz, miért érezték tömegek mégis úgy, hogy őket nem képviseli ez a baloldal, s hogy milyen következtetéseket lehet ebből levonni, mit kell másképpen csinálni. Ma Magyarországon az emberek döntő többsége igazságtalannak látja, hogy a kormány adó-, családtámogatási, vagy lakástámogatási politikájának a kedvezményezettjei a magas jövedelmű kevesek. Igazságtalannak érzi azt, hogy a gazdag gyerekek jó iskolába járnak, nem a lezüllesztett, lerohasztott államiba. Négyszeresére emelkedett a magániskolákba jelentkezők száma, az állami fenntartásba - s az önkormányzatoktól el- - vett intézmények színvonala pedig jelentősen leromlott. Ma a társadalmi többség igazságtalannak tartja, hogy egyre rosszabb ellátást kap a közegészségügyben, miközben szaporodnak és virulnak a magánegészségügyi intézmények. Szétszakad az ország - minden szempontból. A többség frusztrált, mert nem lát esélyegyenlőséget, állampolgári jogi és vagyoni egyenlőséget sem. Márpedig ezt a hármat egy hiteles baloldali politikának együtt kell képviselnie. A harmadik utas politika megbukott nemcsak Magyarországon, de máshol Európában is…

- Ezt is sokan vitatják…

- Lehet rajta vitatkozni, de nem kérdés, hogy Tony Blair, Gerhard Schröder és Gyurcsány Ferenc is megbukott. Pártjaik pedig hosszú időre elveszítették a kormányzati pozíciót az általuk képviselt politikai irányzatok, cselekedetek eredményeképp. A harmadik utas politika azért bukott meg, mert csak és kizárólag az esélyegyenlőségre épített, s azt hitte, hogy a modernizációnak nem lesznek vesztesei. Az új baloldali politikának igenis kell a vagyoni egyenlőség irányába tenni, mert különben a társadalmi olló annyira szét fog nyílni, hogy szétfeszíti a nemzetet. Én nem teljes vagyonegyenlőséget hirdetek: nem vagyok kommunista, nem gondolom, hogy ezt erőszakkal meg lehet, vagy meg kell valósítani. Én szociáldemokrata vagyok, éppen ezért azt viszont határozottan állítom - és ebben vitában állok a liberálisokkal -, hogy igenis erős, beavatkozó államra van szükség. A ma induló kampányunk címe: "Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!" Igenis azt gondolom, hogy Magyarországon a gazdagok - milliárdosok, milliomosok, milliós fizetéssel rendelkezők - nem veszik ki megfelelőképp a részüket a közös feladatok megoldásából. Ha tehát másképp nem megy, luxusadót kell kivetni rájuk és ezzel párhuzamosan csökkenteni az átlag- és átlag alatti jövedelemmel rendelkezők terheit. És nem beszélni kell a középosztályról, hanem visszasegíteni a helyére, hiszen ma nagyon kevesen élnek ilyen életszínvonalon. Mert nem középosztály az, amelyben csak még éppen kijönnek egy családban minden hónapban, de bármilyen váratlan költség merül fel, azt hirtelen nem tudják kifizetni, tehát bizonytalanságban élnek.

- Nem akarok Gyurcsány Ferencről interjút csinálni, mert már baromi unalmas lenne, de azért ön nemcsak ritka kritikus vele, de a volt kormányfő kongresszusi beszéde is leginkább önnel vitatkozott.

- Én sem akarok Gyurcsányról beszélni, már mindent elmondtam, amit kellett. Amit a kongresszusukon mondott, egy klasszikus liberális beszéd volt, majd a végén közölte, hogy ő egyébként konzervatív. Persze elég sok dolgot mondott már magáról, a céljairól és a politikai elveiről, ezért nem is érzem úgy, hogy erre most reagálnom kellene. Megismétlem, nincsen Gyurcsány-fóbiám, sőt, sosem az határozta meg a politikámat, hogy személyek ellen szóljon. Ez most sincs így. De még egyszer elmondom azt is: nem tudunk megnyerni még legalább egymillió választópolgárt, akiknek a támogatására szükség van, hogy kihúzzuk a gödörből az országot, ha nem tudunk garanciát adni arra, hogy tanultunk a hibákból és egy új baloldali politika mentén köteleződtünk el. Éppen a programunk hitelessége miatt volt fontos meghúzni a cezúrát: nem térünk vissza a 2010 előtti politikához, amely elhibázott volt…

- A DK szóvivője, Gréczy Zsolt reagált erre úgy, hogy emlékeztetett: ön is megszavazott mindent a Gyurcsány-kormányoknak…

- Hallottam ezt, sőt, kicsit úgy is éreztem, lassan eljutunk odáig, hogy én magam kormányoztam. Sosem viseltem kormányzati pozíciót, Szeged polgármestere, s a körzet országgyűlési képviselője voltam. A kormánypárti frakcióban ültem, amelyben akkoriban nagyrészt kötelező szavazások voltak, a véleményemtől függetlenül. Méltatlannak tartanám most előhozni, annak idején milyen sok bajom volt az egészségügy átalakításával, vagy mennyire elegem volt abból, hogy kéthavonta lettek új programok, de egyet sem vittek végig. Teljesen fölösleges ezen marakodni úgy, hogy politikusként a magam részéről nem mulasztottam el a felelősségvállalást, az önbelátást: nem véletlenül kértem én magam bocsánatot a választóktól, mert a hibákat nem lehet letagadni. De én a legjobb belátásom szerint képviseltem a szegedieket úgy a 2010 előtti nyolc, mint az azóta eltelt hét évben, így azzal vádolni, hogy én elvesztettem volna a szegedi polgárok bizalmát, némi realitásvesztést jelez. Az ellenben tény, hogy a Gyurcsány-kormányzás megbukott. A hibákból tanulni kell. Úgy látom, ennek az egyszerű ténynek az elfogadása az igazi törésvonal.

- Ha - mint előbb mondta - nem személy, vagy személyek ellen, akkor például a tömeges szegénység ellen akar politizálni?

- Pontosan erre céloztam. És ha van valami haszna a nagypolitikában annak, hogy tizenöt éve egy nagyváros polgármestere vagyok, hogy közelről találkozom a legkülönbözőbb élethelyzetekkel, foglalkozom egyéni sorsokkal, problémákkal nap, mint nap. Tehát nekem a politika sosem televízió-stúdiókban, vagy parlamenti beszédekben testesült meg, hanem földközelben, az emberek között. Pontosan ezért látom, és éppen ez a személyes indíttatásom alapja is, hogy egyre többen kerülnek lehetetlen helyzetbe. A legutóbbi felmérés azt mutatta, hogy a magyar társadalom lényegében vagyontalan, jobb esetben azon a lakáson kívül, amelyben egy-egy család él, semmilyen vagyonuk, megtakarításuk nincs az embereknek. És sajnos tény, hogy a társadalom egy jelentős hányada csak "éppen él", azaz még éppen megélnek, a napi létfenntartást még meg tudják oldani, de súlyos létbizonytalanságban vannak, mert egy elromlott mosógép, vagy egy megbetegedés már túl van az "éppenen", az már megoldhatatlan. Ez pedig maga a szegénység.

- Ez tehát a rablánc ma?

- Ez a rablánc, a röghöz kötés, a kiszolgáltatottság. Ez a magyar háztartások ötven százaléka. A másik negyvenöt százalék minimális megtakarításokkal rendelkezik ugyan, de korántsem nevezhető európai szintű középosztálynak. És mindössze öt százaléka a magyar társadalomnak az, amely tényleg európai színvonalon, jólétben él. Hol itt az igazság?

- Akkor most a gazdagok ellen kell kardot rántani?

- Nem, nem harcolni kell, hanem meg kell értetnünk a jómódúakkal, hogy az ország, s mindannyiunk érdeke, hogy a társadalom kettészakadását meg tudjuk állítani. Egyébként az, hogy kinek, milyen politika szimpatikus, s vállalható, tapasztalatom szerint - és a történelmünk is ezt igazolja - nem abból fakad, hogy milyen a vagyoni helyzete. A forradalmárjaink, szabadságharcosaink, s a magyar progresszió nagyszerű személyiségei között arisztokraták és vagyonos polgárok is voltak, akik hasonlóképp gondolkodtak a társadalmi egységről és egyenlőségről. Ilyen szempontból nem a lét határozza meg a tudatot, főként, ha valakiben van előrelátás, s a jövő iránt érzett felelősség. Ha Orbán, s politikája marad, ha tovább gazdagítja a gazdagokat, s szegényíti a szegényeket, akkor végleg kettéválik a társadalom, s élhetetlenné az ország. És állítom, mert ez a tapasztalatom: sok sikeres, jómódú magyar tudja ezt, érzi a felelősséget, sőt sokuk biztosított engem a támogatásáról amióta meghirdettem a programom, még úgy is, hogy tudják, ezáltal jobban hozzá kell majd járuljanak az ország előtt álló feladatok és problémák megoldásához.

- Sokan állítják, hogy van társadalmi feszültség, de a közvélemény-kutatásokból is látszó elégedetlenségnek nincsenek olyan egyértelmű jelei, nincsenek például tömegek az utcán, vagy nagy sztrájkok.

- A Fidesz azzal kezdte a kormányzását, hogy teljesen leépítette a munkavállalói jogokat, az új Munka Törvénykönyvével könnyebbé tette a munkavállalók kirúgását, egzisztenciális fenyegetettségét, és ellehetetlenítette a sztrájkot. Nem azért nincs ma tömeges sztrájk Magyarországon, mert a munkások annyira elégedettek, hanem mert olyan szabályozást hozott létre a hatalom, amelyben szinte értelmetlen, sőt, lehetetlen beszüntetni a munkát. Mindezt olyan ideológiai háttérrel igyekeztek lenyomni a torkunkon, hogy ez segíti hazánkba vonzani a beruházásokat. Ez azonban nem igaz. A nyugat-európai példák sora mutatja, hogy a legjobban prosperáló, leggazdagabb országokban a legfejlettebbek a munkavállalókat védő jogok és szervezetek. Ez szintén személyes célom.

- Eszerint: szegények, munkások, és mondjuk nők és gyermekek a politikai célcsoport?

- Minden társadalmi csoportban lesz támogatója ennek az új baloldali programnak, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy megismerjék és megértsék a részleteit minél többen. Látom azt is, hogy európai, nemzetközi tendenciába is illeszkedik ez, hiszen két választási kampány zajlik Európa két legmeghatározóbb országában. Németországban Martin Schulz néhány hónap alatt felhozta az SPD-t, meg is közelítették a CDU-t. Schulz azzal kezdte a kampányát, hogy nagyon erőteljesen elhatárolódott a legutóbbi szociáldemokrata kabinettől, Schröder kancellártól, akinek a kormányzása nagy bukást, s egy évtizedes jobboldali kormányzást hozott. Látszik, hogy az önbelátás képességére szüksége van a választópolgároknak ahhoz, hogy újra bizalmat szavazzanak a baloldal számára. De említhetem a francia példát is, Emmanuel Macron szintén nagyon határozottan kritizálta a kormányzó szociáldemokrata párt addigi politikáját, kilépett onnan, s meghirdetett egy nagyon karakteres baloldali programot. És épp a napokban jött a hír: Macron átvette a vezetést a szélsőjobboldali populista Marine Le Pentől, így az első forduló előtt ő a legnagyobb támogatottságú jelölt. Ez azt jelenti, hogy Európában, ahol a szociáldemokrácia még versenyképes a jobboldali populizmussal szemben, ott képesek voltak szakítani a ’90-es évek baloldali politikájával, a harmadik úttal - ha úgy tetszik. Ezek a szereplők egy sokkal karakteresebb, ízig-vérig baloldali programmal visszaszerezték azokat a szavazókat, akiket korábban elvesztettek. Ez nem azt jelenti, hogy a jobboldali populizmus ellen az egyetlen hatékony ellenszer a baloldali populizmus lenne. Ez nem így van, mert a kettő között abszolút, lényegi különbség van. A jobboldali populizmus nem akarja megoldani a társadalmi problémákat, hanem ki akarja használni őket. Ezzel szemben e baloldali programok, csakúgy, mint az enyém, megoldani akarják a gondokat. De van ennél egy jóval nagyobb különbség is: a jobboldali populizmus mindig ellenséget keres, akire ráfogja az ország és a társadalom problémáit. Lehet az épp valamilyen etnikai kisebbség, vagy lehetnek a bevándorlók - ugye ezt tálcán kínálta a populistáknak a történelem az elmúlt két évben -, de bárki más is felmerülhet ellenségként. Szó nincs arról, hogy bármiféle populizmus hívévé szegődtem volna, s ebbe akarnám elvinni a baloldalt. Azt viszont határozottan állítom, hogy akkor van esélyünk leváltani az Orbán-rezsimet, ha a több millió csalódott ember, akik egyenlőtlenséget, igazságtalanságot tapasztalnak a mindennapjaikban, az életük minden területén, akik már nemcsak a saját maguk boldogulásában nem hisznek, de a gyerekeik kitörési lehetőségében sem - ők mind mellénk állnak. Mert ez a magyar társadalom többsége. Márpedig én nekik kínálom fel határozott üzenetként a programom alapelveit: igenis van egy új baloldali politikai irányzat, amely felvállaltan az érdekeiket akarja képviselni, s értük dolgozik.

- Egy új baloldali program adhatja vissza Magyarország régi fényét?

- Miközben itthon megy a "Magyarország erősödik" kampány, teljesen nyilvánvaló, igen, hogy az ország régi, dicső fénye megkopott, megítélése nemcsak Európában, de a régión belül is leromlott, szomszédaink is lehagynak bennünket. Az egy főre jutó GDP Lengyelországban már magasabb, mint Magyarországon. Gondoljunk vissza, hogy 10-15 évvel ezelőtt ez hogyan volt, óriási előnnyel vezettünk. A szegénységi ráta alapján, ma Magyarországon a társadalom 41 százaléka létminimum alatt él, amivel az Európai Unióban az utolsók között vagyunk. Az átlagbér, a minimálbér alakulásával ugyanez a helyzet: a környező országok már lehagytak bennünket. A rendszerváltást követően Magyarország minden szempontból: a demokrácia, az intézményrendszer kiépítése, a piacgazdaság, a jóléti társadalom megteremtése felé vezető lépések mindegyikében élen járt. Most minden ilyen mutatóban lemaradtunk, s ijesztő a tendencia.

- Akkor, balra át?

- Ezt mondom. Balra kell fordulni, mert minden más eshetőség: Orbán további uralma, vagy ne adj’ isten egy még inkább szélsőjobboldali fordulat, csak és kizárólag a társadalom széteséséhez vezethet. 2017 elejére kezdett egy olyan kép kialakulni, hogy Orbán kihívója nem más, mint Vona Gábor. Ez óriási veszély, mert valójában a Jobbik ugyanolyan, mint a Fidesz. Csak azért tűnik kevésbé veszélyesnek, mert nincs hatalmon. De a Fidesz és a Jobbik egy kutya; nincs köztük különbség, az országromboló szándékukban és a hatalmi vágyaikban sem. Már csak ezért is szeretném megerősíteni: semmiféle, technikai jellegű együttműködés sem képzelhető el a Jobbikkal. Soha. A szélsőjobb ellen szólni kell, figyelmeztetni az embereket. Ahogyan a baloldali alternatívát is be kell mutatni nekik, hogy lássák, világos a választás. Épp ezért a ma induló kampányunk végére, május elsejére azt szeretném elérni, hogy egyértelművé váljon, ki Orbán kihívója. Nekem nem kell kijelölnöm magam erre a "posztra", de másnak sem kell ezzel rám mutatni. Amennyiben a magyar társadalom megismeri a programomat, az új baloldali politika lényegét és céljait, akkor ők fogják egyértelművé tenni, ki a kihívó. Hiszek abban, hogy 2018-ban le tudjuk váltani ezt a kormányt, s hiszek abban, hogy ezt az új baloldali program fölvállalásával, következetes és hiteles képviseletével fogjuk megcsinálni. A magyar társadalomban ma olyan mértékű frusztráció, feszültség, csalódottság és kiábrándultság van, ami rövid idő alatt hozhat gyökeres politikai átrendeződést. Ráadásul a hatalom fura urai, azaz a Fidesz, nagyon nem magabiztos: sem nyilatkozataiban, sem lépéseiben, sem stílusában nem így viselkedik egy magabiztos politika. Ezért állították például rám a lakájmédiát, s ezért kerülik az érdemi vitát. Tudják, hogy a jelenlegi pozíciójuk roppant ingatag, főként ha van alternatíva, ami ráadásul jó, életképes, és igazságos is.

- Botka László akkor is ilyen magabiztos lenne, ha az alternatívát kínáló programját - bármennyire is elképzelhetetlen ez ma - egy miniszterelnök-jelölti vitában kellene ütköztetnie Orbánnal?

- Természetesen. Amit én meghirdettem, az egy baloldali vízió. Van történetem, elképzelésem az országról. Múltról, jelenről, jövőről. Elmondtam, mit gondolok, s elmondtam, miért érzem úgy, hogy hiteles képviselője vagyok és leszek az új baloldali politikának. Mi korábban pont ezt a víziót, vagy annak képességét veszítettük el - nemcsak az MSZP, hanem a teljes magyar baloldal. Ezért ezt kell most újjáépítenünk, s eljuttatnunk az emberekhez. Le kell vernünk a cölöpöket, világossá tenni az értékrendet, a programot pedig ez határozza meg. Ezután igenis van és lesz mondanivalónk: el tudjuk mondani, mit kell tenni, hogy jobb legyen itt élni.

- Tehát kardot rántott, s többé nem tér vissza a lánchoz?

- Lassan rímekben kellene válaszolnom, ehelyett csak megerősítem: igen, nem visszakozom, sőt, ma országosan is elindulunk. Ott leszünk mindenhol, találkozunk mindenkivel, akivel csak lehet. Nem sportcsarnokokban vagy tornatermekben kívánok, kívánunk fórumokat tartani, hanem szabadtéren akarunk találkozni és beszélgetni az emberekkel. Mert az elmúlt években mintha a pártom, s a baloldal elfelejtett volna politizálni, de legalább meghallgatni az embereket, akiket képviselni akar. Ehelyett saját magával, meg a kispártokkal volt elfoglalva. Ennél unalmasabb és hiteltelenebb nincsen. Szóval ennek most vége.

Szerző: Bíró Marianna / nepszava.hu