h i r d e t é s

Tartós a növekedés a könyvpiacon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tartós a növekedés a könyvpiacon

2017. május 17. - 18:14

Az utóbbi néhány évben folyamatos bővülést, azaz forgalomnövekedést tapasztalhatunk a könyvek piacán. Az ismeretterjesztő valamint a gyermek- és ifjúsági könyvek húzzák a piacot, az e-könyvek továbbra sem tudják kiszorítani a hagyományos, nyomtatott könyveket. 

Forrás: flickr.com Fotó: Martijn van Exel

Növekvő könyvforgalom

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) adatai alapján évről-évre egyre nagyobb a könyvek eladásából származó forgalom, és ez nemcsak értékben, hanem az eladott példányszámban is megmutatkozik.

Míg 2015-ben 45,83 milliárd forintot költöttünk könyvre (ide nem értve a tankönyveket), addig tavaly ez az összeg már egy milliárd forinttal többre rúgott: 46,88 milliárd forintot tett ki. 

Ha ágazatonként vizsgáljuk az eladott könyveket, akkor az látszik, hogy az ismeretterjesztő könyvek piacának forgalma a legnagyobb az eladott könyveket tekintve, hiszen azok forgalma közel harmadát tette ki az összes könyv forgalmának.

A szépirodalmi témájú könyvek is közel 30%-át teszik ki a piacnak, ebben a kategóriában is forgalomnövekedés volt tapasztalható tavaly az előző évihez képest.

Említésre méltó még a gyermek- és ifjúsági könyvek piacának bővülése, mely 29%-ot jelent az ágazaton belül, igazi húzóágazatnak bizonyult az utóbbi években 13,6 milliárd forintos forgalmával.

Érdekes még összevetni az e-könyvek forgalmát a hagyományos könyvekével. Az e-könyvek forgalma a tavalyi évben csekély mértékben növekedett, ám még így sem ér el 2%-os részesedést a könyvek forgalmából.

Forrás: pixabay.com

Nem nyernek teret az e-könyvek

A fenti adatokból is egyértelműen látható, hogy az e-könyvek a bevezetésükkor elhangzó félelmek ellenére még mindig nem jelentenek túlsúlyt a könyvek forgalmában.

Ez azt is jelenti, hogy még mindig jobban szeretünk hagyományos módon, nyomtatott könyvekből olvasni, és ha e-könyvet olvasunk, azt csak elvétve tesszük.

Ugyanakkor az is tény, hogy az e-book olvasók helyett előnyben részesítjük az okoseszközeinket (telefon, tablet, stb), és nem vásárolunk külön eszközt erre a célra. 

Ha egy könyv elérhető nyomtatott formában is és digitálisan is, akkor a legtöbben a nyomtatott változatot választják, még akkor is, ha használt könyvként vásárolják meg, vagy könyvtárból kölcsönzik ki – áll a regikonyvek.hu oldal közleményében.

Ennek is betudható, hogy a használt könyvek piacán is folyamatos bővülés tapasztalható az utóbbi években.

Az igazsághoz tartozik az a tény is, hogy nem minden könyvet adnak ki a kiadók e-könyv formátumban, a megjelenéssel egyidőben pedig a legritkább esetben. Így, aki megjelenéskor szeretne egy könyvet elolvasni, nem fog várni az elektronikus kiadványra, még akkor sem, ha szeret e formában olvasni!

A könyvpiac forgalma ugyan évről-évre növekszik, ennek ellenére az eladott példányszámok egyre csökkennek, ami a kiadóknak óriási terhet jelent.

Ez és a költségek racionalizálása ugyanakkor a kiadókat arra készteti, hogy megpróbáljanak költségtakarékosabb módon könyvet előállítani, ezért igyekeznek külföldön átállni a könyvek digitális előállítására, mely jelentősen csökkenti a költségeket.

Így a digitális formátumból bármelyik digitális nyomdában előállíthatóak a könyvek, kis példányszámban is fajlagosan olcsóbban.