A harmadik országbeli munkavállalók lényegesen többet keresnek a magyar dolgozóknál
Mintha szándékosan üldözné el a kormány az embereket; mintha az lenne a lényeg, hogy akik nem a Fideszre szavaznak, hagyják el az országot. - írja a gepnarancs.hu.
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az a magyar állampolgár, aki évtizedek óta itthon dolgozik lényegesen, nettó 50-100 ezer forinttal kevesebbet keres, mint egy harmadik országból jött munkavállaló.
Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, mintha szándékosan üldözné el a kormány az országból az embereket, mintha az lenne a lényeg,
akik nem a Fideszre szavaznak, azok még az se baj, ha elhagyják ezt az országot.
A szocialista országgyűlési képviselő indoklásként elmondta, hogy egy 2011-es nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint a harmadik országból érkező munkavállalók bérének el kell érnie egy meghatározott összeget, amelyet a bruttó átlagkeresetek alapján állapítanak meg.
Idén 300 ezer-375 ezer forintos bruttó bért kell fizetni a harmadik országbeli munkavállalóknak
– mutatott rá, megjegyezve:
ezek a munkavállalók nem kereshetnek kevesebbet nettó 200 ezer forintnál.
Szerinte a harmadik országbeli munkavállalók főként az egészségügyben dolgoznak, ahol a kezdő magyar munkavállalók minimálbért kapnak, míg az évtizedek óta ott dolgozók alig keresnek többet a garantált bérminimumnál.
Hozzátette:
a minimálbér nettó 84 ezer forintos, a garantált bérminimum nettó 107 ezer forintos keresetet jelent.
Gúr Nándor szerint ez a bérezés elfogadhatatlan, változtatni kell rajta.
Az MSZP alelnöke kapott kérdést arról, hogy Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje az 168 óra című hetilapnak adott interjúban árulónak tartotta Molnár Zsoltot, a párt országos elnökségének tagját, mert javaslataival szembe megy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával.
Gúr Nándor úgy értékelt, hogy ez Botka Lászlónak egy kemény mondata, ugyanakkor személyes álláspontja. Hozzátette,
az MSZP demokratikus párt, ahol mindig is jellemző volt a véleményalkotás szabadsága.
Közölte, nem ismer olyan elnökségi, vagy a párt országos választási bizottsága által hozott döntést, amely azt a következtetést tartalmazná, amelyet Botka László megfogalmazott.
Szerinte abban nincs nézetkülönbség Botka László és Molnár Zsolt között, hogy mindketten le akarják váltani a Fideszt 2018-ban.
Arra a kérdésre, hogy Molnár Zsolt számíthat-e valamilyen retorzióra, etikai vizsgálatra, kizárásra, Gúr Nándor közölte, ezt valakinek kezdeményeznie kell.
Ha Botka László úgy gondolja, ilyet akar kezdeményezni, akkor az szíve joga
– fogalmazott.