h i r d e t é s

Szijjártó szerint mindenki ellenség, aki nem a kormány pártján áll

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó szerint mindenki ellenség, aki nem a kormány pártján áll

2018. február 23. - 07:24

Magyargyűlölő. Teljesen értelmetlen kifejezés, ha arra gondolunk, hogy használói első sorban olyan emberekre értik, akik maguk is magyar állampolgárok. Sőt, megkockáztatjuk, hogy büszkék e státuszukra, csupán a kormánnyal szemben kritikusan vélekednek. Ezúttal a külügyminiszter is bevetette ezt a meglehetősen sértő jelzőt.

Forrás: MTI

Szijjártó Péter eddigi munkásságát külügyminiszteri hivatalában leginkább a kudarc kifejezésével illethetjük. Neki köszönhetően nem maradt olyan ország, amellyel addig békés diplomáciai viszonyunk ne romlott volna meg.

És hogy itthon a magyargyűlölő, mint rágalom (ami ismereteink szerint továbbra is súlyos bűncselekmény) hétköznapivá válhatott a kormány elvakult hívei körében, a jelek szerint Szijjártót feljogosítja más országok diplomáciai kapcsolatokért felelős hivatalnokait hasonlóan megrágalmazni.

„Úgy tűnik, hogy Szijjártó Péter a diplomáciai kommunikációban sem ugorja meg ezt a szintet. Egész egyszerűen azt nyilatkozta, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „gyűlöli Magyarországot”. Ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik.” /Magyar Narancs/

A választások közeledtével azt gondolná a józan gondolkodású ember, hogy egy kormánypárti pozícióján megőrizni kívánó párt prominensei minél több embert akarnak maguk mellé állítani. Ehelyett a Fidesz ugyanazt a megosztó politikát folytatja, aminek a rendszerváltással kellett volna sírba szállnia.

A helyzet pedig – bár ismert az uszítás kártékonysága – visszafordíthatatlanná válik ezzel. Többen a témában avatottak fejezték ki aggodalmukat arra vonatkozólag, hogy a megosztottság egyre növekvő mértéke visszafordíthatatlan folyamatokhoz vezethet. Hogy mik ezek a folyamatok, nem tudjuk biztosan, de vállalhatatlan rizikónak tartjuk egy ország esetében.

Bárhogy is, Szijjártó kijelentése meglehetősen pontatlan (nevezhetjük közönséges hazugságnak is) annak tükrében, hogy Jean Asselborn véletlenül sem a magyar néppel szemben fogalmazott meg kritikát, hanem annak kormányával, amikor a 7. cikkely aktiválását kérte a magyar kormánnyal szemben.

Lényegében mindenki magyargyűlölő. Az is, aki magyar, az is, aki nem. Az is, aki pénzt ad, az életszínvonal fejlesztésére, és az is, aki számon kéri ezért a Fideszt. És már csak idő kérdése, hogy mikor lesz magyargyűlölő az, aki nem keres eleget, és mikor lesz magyargyűlölő az, aki ezért nem fizet elég adót a kormánynak.