Mielőtt a kormánypártiak felkapnák a fejüket, hogy megint jön egy gyalázatos kritika, az ellenzékiek, meg annak örülnének, hogy újra vágják a kormányt, ki kell ábrándítanom mindenkit, itt sokkal komolyabb dolgokról lesz szó és a következményekért a felelősség egyetemleges, csak az arányokon lehet vitatkozni.

Elszörnyülködve olvasom azokat a híreket, amelyek arról tájékoztatnak, hogy egyes embereket, akik honfitársaink, szidalmaznak, bántalmaznak pusztán a bőrük színért vagy valamiért ami a megszokottól eltér. Szörnyű, hogy a hatalom által lebutított kis közösségek, mire képesek, pusztán azért, hogy megtámasztást, vagy hitelesítést kapjanak a saját ostobaságukra. 

A hatalom brutális ember kísérletbe vitte bele a magyar társadalmat, amelyhez a magyar ellenzék együgyűen, vagy tudatosan asszisztált, a kísérlet, kezd gyakorlattá válni, de vajon ki fogja a hülyeségnek útját állni. Tanulságként álljon itt két kísérlet, amely szörnyű eredményt hozott, most eszerint és sok esetben, ennek alapján játszanak a politikusok!

Két sokkoló kísérlet az emberi kegyetlenségről

1974, Ritmus 0. Forrás: iea.usp.br 

1.

Marina Abramovic performanszművész, performanszai megmaradnak az örökkévalóság számára állíthatom, hogy hatásuk jelentősebb, többet árulnak el az emberi természetről és viselkedésről, mint egy jól sikerült freskó, köztéri szobor vagy zenemű. Egyik leghíresebb kísérletében 1974-ben, a Ritmus 0-ban beült egy üres térbe, 6 órán keresztül mozdulatlanul volt, 72 tárgyat helyezett ki maga köré, s hagyta, hogy az ott összegyűlt emberek azt csináljanak vele, amit akarnak: a tárgyakat bárhogy használhatták rajta.

Először csak simogatták a tollakkal, rózsát szagoltattak vele, aztán ahogy telt az idő, egyre kegyetlenebbek lettek: bántották, leszaggatták a ruháit, s a performansz vége felé már szó szerint kínozták is. Állítólag egy néző konkrétan le akarta lőni, s csak egy másik jelenlévő csavarta ki kezéből a töltött pisztolyt. Marina tűrt mindent némán. Tűrte, hogy égő cigarettát oltsanak el a bőrén, tűrte, hogy szurkálják, vagdossák, hiszen előre kikötötte, hogy minden felelősség az övé, bármit csinálhatnak vele.

De ne gondoljunk, hogy különösebben kegyetlen vagy szadista hajlamú emberek voltak kivezényelve a helyszínre. Teljesen átlagos, művészetbarátok, normális erkölcsiségű, családos emberek gyűltek össze, ám együtt, úgy, mint egy csoport kegyetlenekké váltak. Amint megérezték, hogy valakit büntetlenül lehet bántani, mert gyengébb, és mert nem áll ki magáért, elveszítették a kontrollt, s lealjasodtak.

Forrás: beritabali12.blogspot.hu

2.

40 évvel ezelőtt a szociálpszichológus, Philip G. Zimbardo leghíresebb kísérletében a Stanford Egyetem pincéjét berendezte börtönnek, s kiválasztott  a környék főiskoláiról 24 egészséges lelkületű hallgatót (ezt pszichológiai tesztekkel vizsgálta), majd sorsolással az egyik felüket őrnek, a másik felét pedig rabnak jelölte ki.

A kísérlet eredetileg 14 napig tartott volna, ám 6 nap múlva le kellett állítani, mivel ugyan eredetileg jóérzésű emberekkel kezdték el a vizsgálatot, s csak a vak szerencse döntött, kiből lett rab, kiből őr, mégis a börtönőrök elképesztő kegyetlenségeket követtek el.

Az őrök mindegyike átváltozott szadistává, s élvezetet találtak abban, hogy bántják a rabokat, visszaéltek hatalmukkal, sőt egyesek saját szórakoztatásukra megpróbálták a rabokat egymás közti szexuális játékokra is rávenni. A fogvatartottak pedig hiába voltak teljesen egészségesek érzelmileg, összeomlottak, sírtak és egészen szélsőségesen viselkedtek, holott tudták, hogy ez csak egy kísérlet része.

Mindkét esetben teljesen normális emberek aljasodtak le olyan szintig, amit mi, külső szemlélőként most talán megvetünk, ám sosem tudhatjuk, belőlünk mit hozna ki egy ilyen szituáció. Gondoljunk csak arra, hogy teljesen másként viselkedünk akkor, amikor egyedül vagyunk, s biztosan senki nem lát minket, mint olyankor, amikor valakivel kettesben, hármasban, esetleg egy tömeg részeként, buszon, meccsen, koncerten vagyunk. A tömeg egy idő után elkezd mozgatni minket, átveszi a hatalmat felettünk. 

A kulcsszó a felelősség.

Mind Abramovic, mind pedig Zimbardo előre leszögezte, hogy minden felelősséget ő vállal, bármi történik, bármi lesz is a kimenetele a kísérletnek. Pontosan ez történik a háborúkban is, ahol a katonai vezetők, az államfők leveszik a közkatonákról egy későbbi számonkérés terhét: Menjetek, harcoljatok, tét nélkül, mi felelünk a ti tetteitekért! Az emberek többsége, abban a pillanatban, hogy a felelősséget másra tudja hárítani, szabadnak érzi magát. Ezen kívül ezek a kísérletek a körülmények hatalmát mutatják, mindkét esetben a helyzet csinál az emberekből aljas zsarnokot, olyat, aki élvezettek kínoz másokat, nem pedig a defektes személyiségükből eredeztethető szélsőséges viselkedésük.

Név és cím a szerkesztőségben.