Készül az Orbán Jugend – Hazafias kisfilmek ovisoknak
Ezt is megértük. Az újabban a „bolond Káslerként” emlegetett kreatúra által fémjelzett Emberi Erőforrások Minisztériuma azt találta ki, hogy mennyire fontos az új generációk szülőföldhöz való kötődése. Ezt elősegítendő magyar népmeséket, mondókákat, dalokat felvonultató kisfilmekkel egészítenék ki az óvodások programját. Mintha nem lenne épp elég amúgy is ebből.
Másfelől, ha valaki még nem unt rá a magyar hagyományokra az EMMI ezzel garantáltan elérheti, hogy az is meggyűlölje kultúránk kormány által preferált dogmáit, aki addig vakon hitte, ez minden országok legjobbika.
Hogy ez hagyományaink gyér voltából következik, vagy az illetékesek; a megbízók és alkotók alkalmatlansága okán, azt nem tudjuk eldönteni.
Saját gyártású kisfilmekkel segítené elő a szülőföldhöz kötődés, az egészséges nemzettudat kialakítását az óvodás korú gyermekekben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Közleményükben hangsúlyozták: az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illesztik a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését is. A mindebben segítséget nyújtó kisfilmek előkészületei már folyamatban vannak. /Népszava/
Mindezt az óvodások nemzettudatának erősítése céljából. Mert mintha nem lenne elég erős nemzettudata annak, akinek elege van a magyar népmesék álszent felhasználásából. A dolog propaganda szagát az sem enyhíti, hogy semmilyen hatástanulmány nem készült és szakértőkkel sem konzultáltak az ügyben.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint jobb lett volna kikérni más szervezetek szakmai véleményét is. Nagyné Szabó Etelka, az NPK Óvodapedagógiai tagozatának vezetője pedig arról beszélt, bár korábban valóban egyeztettek az alapprogram módosításáról, őt is meglepetésként érte, hogy arra most került sor. – Jobb lett volna megvárni, amíg elkészül az új Nemzeti alaptanterv, és azzal összehangolva módosítani az óvodai alapprogramon – vélekedett. Hozzátette: a nemzeti nevelés – ami szerinte eddig is megfelelően működött az óvodákban – erősítése helyett ő másra helyezte volna a hangsúlyt, például a digitális készségek fejlesztésére, vagy az óvoda és iskola közötti átmenet javítására.
Tehát lényegében, ha nem azzal csesznénk el a gyerekek idejét és energiáját, hogy kifacsart tanulságú népmeséken keresztül mossuk át az agyukat, megfosztva őket a választás és az önálló gondolkodás lehetőségétől, hanem korszerű, a 21. század kihívásainak megfelelő nevelési és oktatási modellt dolgoznánk ki, már egy nagy lépéssel előrébb járnánk a „nemzettudatosság” elősegítésében.