Elítélték a férfiakat, akik állítólag Orbán ellen is merényletre készültek
2015 végén a TEK fogta el azt a két idős férfit, akik belügyi vezetők akkori közlése szerint Orbán Viktor elleni merényletre készülhettek.
Az Index tudósítása szerint az elsőrendű vádlottat 13 és fél év, a másodrendűt pedig hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték. A vád szerint a két férfi 2015-ben élessé alakított át hatástalanított fegyvereket azért, hogy tehetős roma embereket gyilkoljanak meg. Többször Révkomáromba mentek át lőszert vásárolni, ám ekkoriban a rendőrség már rég lehallgatta őket, így elfogták őket a lőfegyverekkel. Ekkor azonban még öt év felfüggesztett börtönnel megúszták.
A bíróság elsőfokon hétfőn ítélte el a bíróság, enyhítő körülmény volt az azóta eltelt idő, illetve az elsőrendű vádlott személyiségzavara, a másodrendű vádlottnál pedig az együttműködés és idős kora. A vád szerint a két férfi célja az államrend megbontása, káosz teremtése, diktatórikus rend bevezetése volt, példaképük pedig Szálasi volt. (24.hu)