Idestova nyolc éve vizsgálgatják az Európai Unió különböző testületei a magyar demokrácia állapotát, plusz-mínusz nulla eredménnyel. Jó eséllyel most sem lesz ez másként. A magyar részről kijelölt tárgyalóküldöttség csekély százharminc oldalas memoranduma már megadta az alaphangot; terjedelmes jogi szakvélemények cserélnek majd gazdát, sőt születnek majd különböző jelentések is, minden gyakorlati következmény nélkül, újabb és újabb alkalmat teremtve a kormánypártnak, hogy a megsértett magyar büszkeségre hivatkozva egy kicsit tovább hergelje híveit.

Mindeközben az utóbbi évtizedben egy kisebbfajta szultanátus jött létre a jobblétre szenderült Magyar Köztársaság helyén. Nem, még nem közelítettük meg közép-ázsiai példaképeink színvonalát, ahol az államfő hétvégi családi ebédje gyakorlatilag egy kormányülésnek felel meg, de az irány bíztató. Annyit máris elértünk, hogy nálunk az első ember nemcsak az őt állítólag ellenőrző testületek vezetőit nevezi ki és váltja le, de egy személyben dönt a száz leggazdagabb magyar – sőt, a volt száz leggazdagabb magyar – listájáról is.

Hogy az EU próbálkozásai mindannyiszor belefulladtak a bürokrácia tengerébe, többek között azzal magyarázható, hogy az ötcsillagos szállodákból a virágokkal díszített konferenciatermekig vezető autóúton   nem lehet valós képet alkotni Szotyolaland hétköznapi működéséről. A hercegecskék Suharto és Ferdinand Marcos legszebb napjait idéző tobzódásairól, a budai Várban formálódó Tiltott Városról, a milliárdos magángépek és a kormányhivatalokban havi százötven eurós fizetésen hízó közmunkások békés együttéléséről.

Arról az országról, melynek jegybanki alapítványaiban havi több tízmillió forint veszti el közpénz jellegét, ahol a törvényesség őrének családját a jegybank segíti ki, hogy kihúzza valahogy a hó eleji fizetésnapig. Az országról, melynek gazdaságát a kormányfő szerint Brüsszel évi három-négymilliárd euró átutalásával próbálja meg aláásni, de ő átlát a sanda szándékokon.

Az Európai Néppárt hamarosan Magyarországra látogató küldöttsége előtt tehát páratlan lehetőségek nyílnak meg. Testközelből szemlélhetik az első olyan uniós tagállamot, amely magántulajdonba került. Jó szívvel csak annyit tudunk tanácsolni nekik, hogy vizsgálódás helyett figyeljenek és tanuljanak. Ha van bennük alázat és tudásvágy, idővel nekik is sikerülhet.