16 milliárdba kerülhet a semmi, ami az e-jegyrendszerből lett
Jogi szakértők szerint kevés az esély arra, hogy a BKK bármit is visszaszerezzen abból, amit ezidáig elköltött a nem is üzemelő e-jegy-rendszer elemeire. - írja a 444.hu.
A BKK másfél éve mondta fel az elektronikus jegyrendszer szállítói szerződését, de a perindításig még azóta se jutott el, pedig a választott bíróság előtti eljárás akár 2-4 évig is húzódhat.
Ez idő alatt teljesen elértéktelenedhetnek azok az eszközök, amiket a BKK közben már megvett. Mi több, a rendszer kiépítését vállaló Scheidt & Bachmann-nal kötött szerződése alapján a BKK-nak valószínűleg még olyan eszközökért is fizetnie kell majd, amiket már át se vett.
Forrás: nepszava.hu
A lap összesítése szerint így végső roson akár 16 milliárdjába is kerülhet a BKK-nak a semmi, ami az elektronikus jegyrendszerből lett. Mi több, a cégnek még a már átvett, de a rendszer hiányában értelmetlen és használhatatlan 175 beléptető kapu tárolásáról is gondoskodnia kell.
Azért van, aki jól járt az üzlettel, a Népszava összesítése szerint az üzleten dolgozó szakértők eddig 906, az ügyvédek 215 millió forintot szedtek be.