Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban
Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírus-tesztje.
A Diamond Princess-t február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-ig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló – tette hozzá.
Hármójuk közül egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett. Őt elkülönítették, két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelő központba. Elmondása szerint jól van – közölte Menczer Tamás. (MTI)