Jókor jó időben ott lenni szerencse dolga, mint ahogy az is, ahogy a Nejem elcserélte hévízi RCI apartman hetünket Máltára, de ehhez már bátorság is kellett.

Egy negyed Budapestnyi sziget, valahol Szicília körül, 450.000 lakossal és 7.000 éves történelemmel. Ezer évvel az egyiptomi piramisok és a stone hench előtt már óriási kőtömbökből megalitikus templomokat építettek ismeretlen eszközökkel.

Kétszer annyi eső esik évente, mint Magyarországon, mégis kopár a sziget, nem borítják erdők, mert szinte egyetlen mészkőtömb az egész. Bármilyen növény szinte csak öntözéssel képes megélni. Az ivóvíznek egy részét a tengerből nyerik, desztillálással.

Zömében mégis önellátóak. A minimálbér 271.000 Ft, a GDP az Olasz és a Spanyol értékekkel azonos, jó kétszerese a magyarnak.

Fogalmam sincs milyenek a máltai emberek, mert mindenütt vendégmunkásokkal találkoztunk. A magyar világnyelv, mert buszra várva, üzletbe, teázóba, szállodába mindenütt felcsendült a magyar szó.

A közlekedés mérhetetlenül furcsa. Nem elég, hogy baloldali, de az utcák, utak szűkek. Szállodánk a sziget ellentétes csúcsán volt, mint a főváros, és a 40 km-es utat a busz menetrend szerint is egy óra negyven perc alatt tette meg. Volt olyan is, hogy a nyolc kilométeres utat 45 perccel számolták. Hál’ istennek a kocsi bérlésbe nem mentünk bele. A busz jegy 2 órára szól és bármelyik busszal oda mégy, ahova akarsz 2 euróért. A szállodánktól (a semmi közepéből) öt busz közül is válogathattunk, félóránként, óránként.

Mindenütt kis vízszintesre kialakított, kőkerítéssel határolt mezőgazdasági parcellák, alig nagyobbak, mint a régi háztáji gazdaságok. Júliusra már mindent felszedtek, kiszedtek, minden régen megérett, a tökök is besárgultak már. Rengeteg az árnyékolt fóliasátor, ahonnan a friss zöldség bejut a kereskedelembe és a vendéglátásba.

A falvakban, városokban a telek egyenlő a ház alapterületével. Az utcák feltehetően azért is szűkek, hogy ne járhassa körbe, ne forrósítsa fel a nap. Az emeletes házak jellemzője a zárt erkély, ami fél, egy métert lóg ki a homlokzatsíkból és arra is való, hogy nem az utca túloldalán három méterre lévő falat látod onnan, hanem az oldalablakon az utcát is megnézheted. Itt aztán minden sárga mészkőből van nagyon szépen megmunkálva. Az északi népek által kitalált minimal-artnak itt nyoma sincs. Azok a házak lakhatatlanok lennének.

A rendszer rendkívül demokratikus. A mi luxusszállodánk mellett ötször akkora homokos szabad strand működött teljes átjárási lehetőséggel, csupán jelképes nád paraván választotta el és persze a napágyak, napernyők minőségkülönbsége. Volt ugyan naponta váltogatott színű karszalagunk, amit a strand törülközővel kaptunk, de legtöbben fel sem vettük. Egyébként amerre jártunk a cakkos tengerparton sehol nem szedtek sem parkoló, sem strand belépőjegyet. A koronavírus veszély azért megtizedelte a közönséget, a mi szállodánk is 50-60%-on üzemelt így aztán rendkívül szellősen voltunk a strandokon.

A tisztaság fél egészség, szokták volt mondani. Itt aztán tényleg tisztaság volt és folyamatos fertőtlenítés. A szájmaszkot szinte mindenki viselte, bárhova ment be, vagy ült fel. A folyosókat, liftet, korlátokat, padozatot szinte állandóan mosták fertőtlenítették. Mindenkinek mérték a hőmérsékletét, aki bement a szállodába. A személyzet szájmaszkba, vagy un. plexi hegesztőálarcba volt. Nem véletlen, hogy Málta a legbiztonságosabb ország.

Mit tudtam én előtte erről a kis szigetről? Szinte semmit. Vannak a lovagok a lovaginák és a szeretetszolgálat. Málta egy talány. Ahogy megismertem ezt a természeti adottságoktól mentes kis szigetet, a végtelenbe tűnő múltjával, szenvedéseivel, a túlélési képesség elképesztő mértékével bíró népességével, csak csodálni tudom az egész jelenséget.

Mintha a Földközi tenger és Európa térségéből idejöttek volna a legaktívabb, leginnovatívabb lények, létrehozni ezt a kis szigetet, ezt a kis gyönyörűséget.