h i r d e t é s

Nyolcszáz nem létező diák után felvett állami támogatást nyúltak le két tánciskolában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyolcszáz nem létező diák után felvett állami támogatást nyúltak le két tánciskolában

2018. február 15. - 13:57

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul - közölte a főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Forrás: pixabay.com

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint egy - táncművészeti múlttal rendelkező - nyíregyházi házaspár 2008-ban alapította azt a korlátolt felelősségű társaságot, amely létrehozott két alapfokú táncművészeti iskolát a megyében.

Az ilyen iskolák az alapítójuktól és az államtól kapott normatív pénzügyi támogatásból működnek, amely akkor jár, ha a diákok valóban részt vesznek egész évben az oktatásban, tanügyi nyilvántartásaikat pedig megfelelően vezetik.

Az alapító vádlottak és a két iskola igazgatója 2011 és 2013 között a tényleges oktatásban részesülő diákokon túl további több mint nyolcszáz olyan tanulóra is igényelt támogatást, aki nem járt tánciskolába vagy legfeljebb szalagavató táncot tanult egy-két hónapig.

Az igazgatók és a tanárok a ténylegesen nem tanuló diákok után is vezették az osztálynaplót és az egyéb nyilvántartásokat, ezekben azt tüntették fel, hogy a diákok a tanórákon jelen voltak és le is osztályozták őket

- ismertette a főügyész.

A nem létező diákok után az iskolákat alapító házaspár 61 millió forint állami támogatást kapott jogtalanul, amit részben készpénzben felvettek, részben luxusterepjárók lízingelésére fordították.

Zsíros Zsolt megjegyezte, a vádirat szerint a házaspár a teljes összegért, míg a pedagógusok azon diákok után járó támogatásért felelnek, akiknek az iskolába járását valótlanul igazolták. A nyomozás során ingatlanokat zároltak, így van esély az okozott vagyoni hátrány megtérülésére

- tette hozzá a főügyész.

Az alapítókra és az egyik igazgatóra az ügyész végrehajtandó börtönbüntetés, míg a többi pedagógus esetében felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyész azt is kérte, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottakat a pedagógus foglalkozástól.