h i r d e t é s

Nyugdíjas? Szeptembertől változhatnak a pénzügyei

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyugdíjas? Szeptembertől változhatnak a pénzügyei

2020. július 28. - 09:15

Haláleset után sem tehetnek meg bármit a bankok

Szeptember elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárja, hogy a bankok senki hitelkérelmét ne utasítsák el életkora miatt automatikusan. A hagyatéki eljárások esetén követendő banki magatartás is változhat a jegybank követelményei miatt.

Új fogyasztóvédelmi elvárásokat fogalmazott meg az MNB (az erről közzétett tájékoztató itt található). Ennek szellemében szeptember elsejétől a bankoknak kötelező például meghatározniuk, hogy az idősebb ügyfelek miként vehetik igénybe szolgáltatásaikat. A jegybank – többek között – elvárja, hogy az életkort ne tekintsék automatikus elutasítás indokának.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy kortól függetlenül, bármilyen hosszú futamidőre kötelező lenne hitelt adniuk a bankoknak. Az MNB úgy gondolja, hogy a hitelintézeteknek előre meg kell határozniuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a szolgáltatásuk idősebb ügyfelek számára is elérhető (például további biztosítékok előírásával).

Az életkor szerinti feltételek egyébként ma sem egységesek. A manapság leginkább kedvelt és ajánlott fogyasztási kölcsönökre meglehetősen változatosak a korhatáros előírások. A K&H és az Unicredit 65, a Budapest Bank 66 évben határozza meg a felső határt. Az OTP viszont 71, a CIB pedig 72 évet ír maximumként elő.

Nem mindegy azonban, hogy az életkori korlát pontosan mire vonatkozik. Az előírás általában az, hogy a hitel futamidejének a végén nem lehet idősebb az ügyfél az előre megadottnál. Akad bank, amely a „túlkorosnak” minősített igénylőket automatikusan eltanácsolja, előfordul a futamidő kurtítása, de esetenként jelenleg is lehet tárgyalni – például fiatalabb adóstárs bevonásával.

A hagyatéki eljárásba is belenyúlnak

Nem titkolható tény, hogy az idősebbek igényei eltérnek a pénzügyek terén a fiatalokétól. Ebbe a körbe sorolható – bár, sajnos tragédia bárkivel történhet –, hogy a nyugdíjas bankszámláknál (amikor ez még általánosan elterjedt volt) szinte természetes volt a haláleseti kedvezményezett díjmentes megadása. Mostanra nem csak a spéci nyugdíjas számlák ritkultak meg alaposan, az ingyenesség is elszállt. Kigyűjtöttük, néhány banknál mennyire kerül, ha valaki gondoskodni akar arról, hogy örököse simábban jusson pénzéhez.

A nyugdíjas házaspárok sokszor, hogy a hátramaradót megkíméljék a macerától, rendelkeznek, vagy közös névre veszik számlájukat. Probléma azonban ilyen esetekben is lehet. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az MNB szeptember 1-jétől elvárja, hogy a bankok honlapjukon tegyék közzé: a náluk lévő pénzügyi hagyaték (várható) örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek – például átvételi díjak, költségek – terhelik majd. A jegybank szerint ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, s az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.

A bankoknak jelezniük kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki. A jegybank szerint követendő gyakorlat, hogy a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után a bank maga vegye fel a kapcsolatot az örökössel (a pénzügyi örökséghez kötődő esetleges további anyagi terhek elkerülésére), ha az 30 napig nem jelentkezik. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig.

Szerző: Az Én Pénzem