Egy, az igazgatónő által megtartott osztályfőnöki óráról van szó, amit egy bátrabb diák vett fel. Illik a tanulóra a jelző, hiszen éppen egyik csoporttársuk letartóztatásának ügyében érezte szükségét az intézmény vezetője, hogy elmagyarázza a diákoknak, mi is történt.

Makszim Loszjevet nem sokkal korábban azért tartóztatták le, mert társait arra kérte, vegyenek részt egy a hatóságok által nem engedélyezett tüntetésen, „amely a Dimitrij Medvegyev miniszterelnök elleni korrupciós vádak kivizsgálását követelné.”

Természetesen az igazgatónő mindenkit nyugalomra intett. Tette mindezt nem túl sok sikerrel. Az elhangzottakból mi csupán néhány szemelvényt emelünk ki. Azon túlmenően, hogy az igazgatónő kétséget kizáróan hűséges az orosz vezetéshez, igen sajátosan közelíti meg a problémát.

Mint állítja, nem elég tüntetni, az ügy megoldását szolgáló, konkrét lépéseket kéne ajánlani. Mindez nagyon szép és jó, de mi indokolja egy diák, egy fiatalkorú és ami a legzavaróbb, egy ártatlan, pusztán politikai (értsd saját és környezete életkörülményei iránti) érdeklődést tanúsító ember ok nélküli letartóztatását és ebből fakadó meghurcoltatását?

Ugyanakkor az igazgatónő meglehetősen pökhendien és lekezelően viszonyul diákjaihoz, tudásukat felszínesnek és egyoldalúnak ítéli. Ami azért is érdekes, mert elvileg ezt a hiányt kéne az oktatási intézményeknek orvosolni. Másfelől az intézményvezető feltétlen hűsége a vezetés felé felveti a kérdést, hogy vajon nem önmaga ellen szónokol?

Hiszen a beszélgetésből több dolog mellett az is kiderül, hogy a diákok nem elégszenek meg a kormány által közreadott perspektívákkal és több forrásból is megerősítést keresnek feltevéseik alátámasztására.

Ahogy az igazgatónő által oly nagyra tartott patriotizmus, hazafiság önkéntesség iránti ábrándja kerül szóba, okkal lehet az az érzésünk, mintha Brjanszk nem is lenne olyan távol tőlünk. Nem beszélve arról, hogy a tanerő állampolgári minőségükben sértette meg válogatás nélkül az osztály minden tanulóját.

Külön kiemelhető az az Amerika és Európa ellenes attitűd, ami a Krím kapcsán mutatkozik meg. A puszta tényeket is meghazudtolja az iskola mindenható feje.

„Még egyszer – mi ennek az oka? Az Európai Unió, igaz? És a vezetőnk nagyon biztos kézzel irányít. Az egész világon nagyon nagyra tartják. És miért? A külpolitikájának köszönhetően.”

Meglehetősen furcsa szavak ezek egy olyan országban, ahol a kormányzó párt támogatottsága mindössze 2% és ennek ellenére nem váltja le a kutya sem. Ami a külpolitikát illeti, az egyik diák kulcs kérdést tesz fel:

„De mi pontosan a külpolitikánk? Amerika ellenünk van. Európa ellenünk van.”

A két tanár magatartása nagyban hasonlít a hazai oktatás kultúrájára. Előfeltevéseik: a diák hülye, önállótlan, tájékozatlan és felszínes. A tanár a hős, aki e fogyatékosságukból, kívánja meggyógyítani a tanulókat. A gond ott kezdődik, hogy amikor az előfeltevések tévesnek bizonyulnak, a tanárok – ahogy a felvételen is megmutatkozik – még makacsabban ragaszkodnak hozzájuk.

A kiszivárogtatott felvétel híven tükrözi hogy mennyire lehet „tájékozatlan” egy diák. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy igen sajátosan próbálják a hatalom kiszolgálói báboknak beállítani a felnövekvő generációt és mindezt egy marionett játékos drótján lógva teszik. Olvasva a beszélgetést arra vagyunk kénytelenek rádöbbeni, hogy a gonosz nem azért veszélyes, mert el tudja hitetni magáról, hogy nem létezik